A szép őszi napsütés sok udvarhelyit kicsalt a Márton Áron térre, a hétvégi Mézes Napokra, ahol a már hétéves szokásnak megfelelően a kicsik énekért, versért cserébe macis mézet vihettek haza. A hagyományos és rendhagyó finomságokat ezúttal is meg lehetett kóstolni vásárlás előtt.
2017. október 22., 19:412017. október 22., 19:41
Fotó: Pál Árpád
A szép őszi napsütés sok udvarhelyit kicsalt a Márton Áron térre, a hétvégi Mézes Napokra, ahol a már hétéves szokásnak megfelelően a kicsik énekért, versért cserébe macis mézet vihettek haza. A hagyományos és rendhagyó finomságokat ezúttal is meg lehetett kóstolni vásárlás előtt.
2017. október 22., 19:412017. október 22., 19:41
Fotó: Pál Árpád
Szombaton mézáldással és Örösi Pál Zoltán egykori méhész Kossuth Lajos utcai emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött a hetedik Mézes Napok, melyen három székely és hat magyarországi mézlovagrend is részt vett. A hivatalos megnyitót követően a gyerekek végre beválthatták a tanintézetekben kapott mézjegyeket.
A bátrabbak ezúttal is mikrofonhoz állhattak énekelni, szavalni, amiért macis mézet kaptak ajándékba, ugyanakkor idén is fogadták a kicsik tematikus rajzait. Ezekből évente négy-ötszáz is összegyűl, ezeket két önkéntes rajztanár néhány hét alatt korosztályonként kiértékel:
– tudtuk meg Szőcs Leventétől, az egyesület titkárától. Azt is elárulta, hogy a rajzoknál a zsűrizők elsősorban az eredetiséget pontozzák.
Fotó: Pál Árpád
Hárs tavalyról maradt, ebben az évben nem kedvezett neki az időjárás, az akácvirágzáshoz sem nagyon volt szerencséjük, mivel ilyenkor legalább tíz foknak kell lennie az éjszakai hőmérsékletnek ahhoz, hogy nektár képződjön, ami idén tavasszal nem igazán jött össze – sorolta az oroszhegyi Nagy Imre.
A farkaslaki Jakab Ernő szerint a kemény tél után ez erősítette fel a méheket, ugyanakkor ez mentette meg az idei pergetést.
Fotó: Pál Árpád
A rendezvény jó alkalom arra, hogy a szokványos mézek mellett megkóstoljuk a különlegesebbeket is. Egyik méhésznél így akadtunk rá a levendulamézre, egy másiknál pedig a gyümölcsös mézkrémre. Utóbbit a korondi Szász Ilyés úgy készíti, hogy a mézbe szárított gyümölcsöt tesz, majd ezt egy hétig kavargatja, amíg lekvárszerű masszát kap. Három ízesítésben kínálta: feketeribizli, áfonya és homoktövis variációban. Ugyanitt dióbélre, illetve szárított gyümölcs és napraforgómag keverékére töltött méz is díszelgett a termékek között.
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!