Már birtokba is vették a gyerekek azt a közel harminc méter hosszú mezítlábas parkot, amelyet vasárnap épített a csereháti lakástulajdonosi társulás az UTCA civil szervezet önkénteseivel közösen.
2017. július 10., 19:422017. július 10., 19:42
Fotó: Barabás Ákos
Már birtokba is vették a gyerekek azt a közel harminc méter hosszú mezítlábas parkot, amelyet vasárnap épített a csereháti lakástulajdonosi társulás az UTCA civil szervezet önkénteseivel közösen.
2017. július 10., 19:422017. július 10., 19:42
Horváth Katalin, a társulás elnöke lapunknak elmondta, már tavaly tervezték, hogy megépítik a játszótér kerítése mentén a kövekből, téglákból, fenyőtobozokból, kukoricacsuszából és fakéregből kirakott sétálót, ám akkor nem sikerült kivitelezni.
A cél az, hogy egészséges kikapcsolódást biztosítsanak a negyedben lakó gyerekeknek,
– tette hozzá.
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
A barcasági Apácán a húsvéti kakaslövés éppúgy része az ünnepnek, mint a szemetelés és kapulopás, a piros tojás és a locsolkodás. A hagyomány világszinten egyedülálló, a jelképes bosszúállással több évszázados sérelemre emlékeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot.
Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni – üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirata aláírásának 77. évfordulója alkalmából.
XVI. Leó pápa húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért. A pápa mindenkit arra szólított fel, csatlakozzon az imához.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását a külképviseleteken vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákban.
Tizennyolc éves, ittasan vezető sofőrt is lekapcsoltak a Hargita megyei rendőrök a húsvéti ünnepek során.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint februárban 11 898 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 40-nel többnek, mint előző hónapban.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
Az élelmiszerárak tavaly április óta mintegy 10 százalékkal emelkedtek, és ortodox húsvét után újabb drágulás jöhet az energia- és üzemanyagköltségek növekedése miatt – jelentette ki a vasárnap Agerpresnek Aurel Popescu.
Háziállatok is áldozatul estek annak a tűzvésznek, amely a Maros megyei Petelén ütött ki és amelyhez vasárnap kora hajnalban riasztották a szászrégeni tűzoltókat.
szóljon hozzá!