
Illusztráció
Fotó: Lukácsi Lehel
Csíkszéki Mézfesztivált és Hagyományos Termékek Őszi Vásárát szerveznek október 13–14. között Csíkszeredában.
2017. október 13., 11:072017. október 13., 11:07
2017. október 13., 12:142017. október 13., 12:14
A csíkszeredai Szabadság térre látogatók közel száz termelőtől kóstolhatnak és vásárolhatnak helyi termékeket, ismerhetik meg személyes történeteiket, ezenkívül a szervezők újdonságként meglepetés programokkal is készültek – jelezte a megyei önkormányzat sajtószolgálata. A Csíkszéki Mézfesztivál és Hagyományos Termékek Őszi Vásárát pénteken délelőtt nyitják meg, a program részeként felvonulnak a mézlovagok, a méhészeknek lehetőségük adódik termékeik bemutatására, a vásár egészen délután hatig látogatható.
Szombaton a rendezvény mézszenteléssel kezdődik, ennek helyszíne a Millenniumi-templom, ezt követően kézműves foglalkozásokon, viaszöntésen vehetnek részt az érdeklődők. A vásárra hintókkal és szekerekkel látogatnak el a Csíktaplocán szervezett gyermeklakodalom és ugyanazon a napon megtartandó házasember szüreti bál résztvevői, akik táncukkal örvendeztetik meg az egybegyűlteket. Ezenkívül fellép a Kosz Szilveszter Néptáncegyüttes, a csíkszentkirályi Méhecske Óvoda, valamint az eseményt élőzenés méhészbállal zárják.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!