Merre vezessen az út Székelykeresztúr és Kissolymos között?

Merre vezessen az út Székelykeresztúr és Kissolymos között?

Új utat építtettek a területtulajdonosok a védelmi zónákon kívül. Ezt elcserélnék a megyei tanács telkével

Fotó: László Ildikó

Évek óta tisztázatlan a Székelykeresztúr és Kissolymos között áthaladó 134A jelzésű megyei út helyzete, ami miatt nem is sikerült leaszfaltoztatni annak közel egykilométeres szakaszát – erre szeretett volna megoldást találni a kisváros polgármestere, aki kedden találkozót szervezett az érintettekkel. Elképzelés ugyan van a helyzet rendezésére, de hivatalos döntés nem születhetett, mivel nem jelentek meg az eseményen Hargita Megye Tanácsának képviselői.

Fülöp-Székely Botond

2023. július 05., 10:222023. július 05., 10:22

Székelykeresztúr és Románandrásfalva (más néven Magyarandrásfalva) község, valamint a helyszínen lévő tavak ügykezelői (akik egyben a környező területek tulajdonosai is) szempontjából is lényeges, hogy mielőbb kijelöljék, illetve kiépítsék a 134A jelzésű megyei út azon szakaszát, amely az eddig felújított részeket kötné össze – jelentette ki a találkozó kezdetén Koncz Hunor János, a kisváros polgármestere. Mint mondta, éppen ezért sajnálja, hogy

bár két hete elküldte a meghívót, a többi érintettel ellentétben nem jelentek meg a közösségi érdekű megbeszélésen Hargita Megye Tanácsának képviselői.

Utóbbi intézmény vezetője mindössze egy nappal az esemény előtt jelezte, hogy hamarabb kellett volna egyeztetni a kabinetjével, hiszen kedden más programja volt. „Úgy érzem, hogy

Idézet
mostohagyermekként van kezelve a megyei út,

ide-oda dobálják a problémát, ezért nem születik konkrét megoldás” – fogalmazott az elöljáró. Hozzátette, az a cél, hogy a helyszínen megbeszélteket jegyzőkönyv alapján továbbítsák a megyei tanácsnak.

Mi a probléma?

Bustya László és Fazakas Attila területtulajdonosok, valamint az említett tavak ügykezelői emlékeztettek: már 2017-ben elkezdődtek a gondok, amikor a megyei tanács betelekkönyveztetett egy olyan nyomvonalat, amely közvetlenül a tavak közelében halad el, és itt szerettek volna felújításokat végezni. Ezzel veszélyeztették volna a vízben élő ritka állat- és növényvilágot. Nem beszélve arról – tették hozzá –, hogy a tavaknál lévő árvízvédelmi gátakban is kárt okozott volna a munkálat.

Galéria

Illegálisan közlekedik a forgalom a jelenlegi nyomvonalon

Fotó: László Ildikó

Ez végül nem valósult meg, a sofőrök pedig egy olyan területet – nyomvonalat – használnak a mai napig közlekedésre, amelynek egy része Bustya, illetve Fazakas tulajdonában van. Egyebek mellett az is gondot jelent, hogy

a mintegy négyszáz méteres szakasz alatt, illetve annak közelében magasnyomású gázvezetékek haladnak el.

Emiatt pedig a törvény szerint nem szabadna ott felújításokat végezni, sőt a forgalom sem használhatná. Ezt és a magántulajdon tényét figyelmen kívül hagyva a megyei tanács leköveztette az említett részt – fejtették ki a területtulajdonosok. Azt is megjegyezték, hogy a kövezést követően nagyon porossá vált a tavak környéke, ami a horgászókat is zavarja.

Lenne megoldás

A megbeszélésen arról is szó esett, hogy Bustya és Fazakas saját költségén mérette fel a környékbeli területeket, továbbá telkeket is vásároltak, hogy ugyancsak magántőkéjüket felhasználva elterelő utat építsenek. Ez utóbbi már a tavak, az árvízvédelmi gátak, valamint a gázvezetékek védelmi zónáján kívül esik. Ők

át szeretnék adni az új utat a megyei tanácsnak, cserébe a tavak közvetlen közelében lévő területért.

Erről elvileg meg is egyeztek tavaly, ám mégsem történt előrelépés. Elmondásuk szerint a megyei tanács most már másképp gondolkodik, szeretné kisajátíttatni az újonnan épült utat, és a csere tárgyát képező telket haszonbérbe adná a tó adminisztrátorainak. Ebbe viszont már nem mennének bele.

Koncz rámutatott, ők is kaptak felkérést a megyei önkormányzatól, hogy

Székelykeresztúr végezze el a piszkos munkát,

azaz sajátítsák ki az utat és adják azt át a megyei tanácsnak, ám a város vezetősége ebbe nem ment bele törvényességi okok miatt. Álláspontjukat írásban is jelezték a megyei tanácsnak. Az elöljáró azt is fájlalta egyébként, hogy az egy évvel ezelőtt történt egyeztetésre az esemény előtt mindössze néhány perccel kapott meghívást a megyei intézménytől, így nem tudott azon részt venni.

Galéria

Fotó: László Ildikó

Fontos útszakasz

Nagy Lajos, Románandrásfalva polgármestere felkészülve érkezett a megbeszélésre. Közölte, még 1942-ben kezdődött el a 134A megyei út kiépítése, amikor a terület Magyarország fennhatósága alatt volt. Rövid ideig tartott ugyanakkor a „magyar világ”, így nem sikerült befejezni a munkát. A polgármester megválasztását követően tűzte ki célul, hogy mindent megtesz az út rendbetételéért, hiszen ez a községükben élők megmaradásának záloga lehet.

Újszékely felé kerülve huszonnégy kilométert kell megtegyenek a Székelykeresztúrra igyekvők, míg ezen az úton csak hetet.

„A mai napig sokan dolgoznak a községünk lakói közül Székelykeresztúron, illetve sokan is járnak oda iskolába, így elengedhetetlen, hogy minél egyszerűbben megközelíthessék a kisvárost” – szögezte le.

Galéria

A megbeszélésen csak a megyei út adminisztrátora nem képviseltette magát

Fotó: László Ildikó

Hangsúlyozta, céljai elérése érdekében ő jól együtt tudott működni a megyei tanáccsal, ennek köszönhetően újult meg, illetve lett leaszfaltozva az út azon része, amely a község közigazgatási területén megy át. Hozzátette, szerinte már rég befejeződött volna a korszerűsítés a teljes nyomvonalon, ha a területek a Románandrásfalvához tartozó részen vannak. Ezt azzal magyarázta, hogy az ő esetükben is voltak akadályok a modernizálás során – vitáztak az erdészettel, védőcsöveket kellett elhelyezni az út alatt áthaladó gázvezetékre stb. –, mégis lett megoldás. „Sajnálatosnak tartom, hogy

Idézet
a viták miatt nincs modernizálva az út 900 méteres szakasza.

Ebben nemcsak a megyei tanács hibás, hanem mindkét fél” – jelentette ki Nagy Lajos. Ezzel ugyanakkor nem mindenki értett egyet.

A találkozó végén Koncz Hunor János kiemelte, ahogy eddig, ők a továbbiakban is mindent megtesznek a közösségi érdekű projekt megvalósításáért, hiszen nekik is érdekük, hogy rendben legyen az út. Éppen ezért továbbítják a megyei tanácsnak a megbeszélésen elhangzottakat, bízva az ügy pozitív kimenetelében. A többi érintett azonban attól tart, hogy még „jövő ilyenkor is itt fog tartani a modernizálással kapcsolatos projekt.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 29., hétfő

Megvan a segesvári terelőút nyomvonal-tervezete

A Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) műszaki-gazdasági bizottsága hétfőn szemrevételezte a leendő segesvári terelőút első tervezetét.

Megvan a segesvári terelőút nyomvonal-tervezete
2024. július 29., hétfő

Hármas ütközés Fehéregyházán

Két személyautó és egy kamion ütközött hétfő este Fehéregyháza héjjasfalvi kijáratánál.

Hármas ütközés Fehéregyházán
Hármas ütközés Fehéregyházán
2024. július 29., hétfő

Hármas ütközés Fehéregyházán

2024. július 29., hétfő

Elfogadták a várva várt új buszmenetrendet Hargita megyében

Egy buszjáratot megszüntettek, többet összevontak – a megyei tanács hétfői ülésén elfogadták az új távolságibusz-menetrendet, ami várhatóan jövőtől léphet érvénybe. Ennek egyébként már 2022-ben el kellett volna készülnie.

Elfogadták a várva várt új buszmenetrendet Hargita megyében
2024. július 29., hétfő

Nyomot hagy a városban: Gocz Elvira 100 ezer euróval támogatja a kovásznai wellnessközpont építését

Kovászna város díszpolgára, a világot megjárt Gocz Elvira már eddig is támogatta szülővárosát kisebb-nagyobb adományokkal. Legutóbb, múlt héten 100 ezer euróval járult hozzá az új wellnessközpont építési munkálataihoz.

Nyomot hagy a városban: Gocz Elvira 100 ezer euróval támogatja a kovásznai wellnessközpont építését
2024. július 29., hétfő

UNESCO-örökség lett a római limes, székelyföldi települések is érintettek

Felelősség és lehetőség, hogy a Maros, Hargita és Kovászna megyét is érintő Dacia római határvonal is felkerült az UNESCO világörökségi listájának jegyzékére – nyilatkozta a Székelyhonnak Ötvös Koppány Bulcsú, a Maros Megyei Múzeum igazgatója.

UNESCO-örökség lett a római limes, székelyföldi települések is érintettek
2024. július 29., hétfő

Jókora adósságot görgetnek maguk előtt, mégis hozzáláttak a jégkészítéshez a gyergyószentmiklósi csarnokban

Ha lesz villanyáram, a jég is megmarad, ha azonban újra leáll a szolgáltatás, akkor többhetes munka, energia, költség megy veszendőbe – így indul a gyergyószentmiklósi műjégpálya 2024–2025-ös szezonja.

Jókora adósságot görgetnek maguk előtt, mégis hozzáláttak a jégkészítéshez a gyergyószentmiklósi csarnokban
2024. július 29., hétfő

Kéthetes előrejelzés: ez a hőség már nem az a kánikula

Közzétette kéthetes, a július 29. és augusztus 11. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Noha napközben felmelegszik az idő, és esetenként 30 fok feletti csúcsok várhatók, az éjszakák felfrissülést hoznak.

Kéthetes előrejelzés: ez a hőség már nem az a kánikula
2024. július 29., hétfő

A csúszdák hiányát és zsebüket is fájlalják a sepsiszentgyörgyi strandolók

Közfelháborodást váltott ki a sepsiszentgyörgyi és máshonnan érkező fürdőzők körében, hogy a városi strandon annak ellenére is teljes árú jegyet kell fizetniük, hogy a csúszdák le vannak zárva. Kellemetlen a helyzet mindenkinek.

A csúszdák hiányát és zsebüket is fájlalják a sepsiszentgyörgyi strandolók
2024. július 29., hétfő

Így emlékszik vissza Tusványosra Orbán Viktor – rövid videó

Hangulatvideót posztolt Facebook-oldalára Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a hétvégén zárult 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról.

Így emlékszik vissza Tusványosra Orbán Viktor – rövid videó
2024. július 29., hétfő

Felszentelik az Összetartozás templomát Bözödújfaluban

Augusztus első szombatján felszentelik Bözödújfalu jelképét, az Összetartozás templomát. Augusztus 3-án, az elszármazottak éves találkozóján egyházi főméltóságok áldják meg a közadakozásból épült istenházát.

Felszentelik az Összetartozás templomát Bözödújfaluban
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!