Teljesen megújult a fenyőkúti unitárius templom, ugyanakkor a hívek áldozatkészségéből készült el az a tizennégy méter magas zászlórúd és a háromszor két méteres székely zászló, amelyet vasárnap, az unitárius egyház 450 éves jubileumának helyi ünneplése után vontak fel.
2018. november 19., 11:302018. november 19., 11:30
2018. november 19., 11:402018. november 19., 11:40
Fotó: Barabás Ákos
Teljesen megújult a fenyőkúti unitárius templom, ugyanakkor a hívek áldozatkészségéből készült el az a tizennégy méter magas zászlórúd és a háromszor két méteres székely zászló, amelyet vasárnap, az unitárius egyház 450 éves jubileumának helyi ünneplése után vontak fel.
2018. november 19., 11:302018. november 19., 11:30
2018. november 19., 11:402018. november 19., 11:40
Fotó: Barabás Ákos
A templomban padoltak, a tetőt újrazsindelyezték, elvégezték a nagy részben fa felületű épület kezelését, szigetelését és fűtést szereltek, majd kicserélték a kerítést.
Ünneplés
„Amint az ószövetségbeli Jákob fogadalmat tesz a mindenható Istennek, hogy ha életét megtartja, és békében térhet haza szülőföldjére, mindörökre tiszteli a nevét, úgy tettek annak idején fogadalmat elődeink, hogy ha megmaradnak, megmaradunk, Isten népe, Isten egyháza lesznek. A békesség persze változó állapot, mert legalább két szinten kell megvalósuljon, benn a lelkünkben és kinn a történelem porondján” – mondta az ünnepi istentiszteleten Székely Kinga Réka lelkész, a magyar Unitárius Egyház hitéleti és missziói előadó-tanácsosa.
Fotó: Barabás Ákos
A Tordai Ediktumról és az unitárius egyház megalakulásáról Lázár Levente, az anyaegyházközség, Korond unitárius lelkésze beszélt, Simó Krisztina helybéli diák Páll Lajos Fenyőkút című versét szavalta el, majd Demeter Erika korondi lelkész énekét férje, Lázár Levente kísérte.
Zászlóavatás
A hatvanöt tagú leányegyház hálát mondott mindazoknak, akik hozzájárultak kistemplomuk megújulásához, azt követően pedig a korondi fúvószenekar térzenéje mellett vonták fel a jubileumra emlékeztető székely zászlót. A jelképről a leányház lelkésze beszélt, köszöntőbeszédet mondtak a megyei és községi elöljárók. Közös himnuszéneklés után szeretetvendégséggel zárult a fenyőkúti ünneplés.
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
szóljon hozzá!