
Fotó: Vargyasi Levente
Turisták számára alakítottak ki menedékhelyet a Bodoki-hegység csúcsához közel, a létesítményt hétfőn adták használatba. A térség a helyi bakancsos turizmus egyik kedvelt helyszíne – számol be közleményben Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája.
2018. augusztus 14., 14:262018. augusztus 14., 14:26
Hetvenéves álom és ígéret valósult meg a Bodoki-havas tetején épült menedékházzal, ugyanis az Erdélyi Kárpát-Egyesület már 1947-ben javasolta megépítését, még 400 ezer lejt is kiutaltak, de aztán ezt az összeget végül az 1951-es Világifjúsági Téli Sportjátékok szervezésére használták fel – idézte fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az átadón.
Fotó: Vargyasi Levente
a topográfiai felmérést követően a terület tulajdonjogát kell tisztázni ahhoz, hogy elkezdődhessen az építkezés.
A Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat 2017 novemberében alakult, jelenleg négy hivatásos hegyimentő és négy önkéntes biztosít szolgálatot Háromszéken.
– ismertette Moscviciov Leonid, a közszolgálat vezetője, aki azt is elmondta, az elmúlt kilenc hónapban több alkalommal is szükség volt a beavatkozásukra,
Fotó: Vargyasi Levente
A most felavatott menedékhely az első ilyen létesítmény Kovászna megyében, a következő menedékházat a Kommandó közelében levő Lakóca-csúcsra (1777 m. – Kovászna megye legmagasabb pontja – szerk. megj.) tervezik felépíteni – tájékoztatott Mezei Csongor, a hegyimentők csoportvezetője.
Az elmúlt évben a Bodoki-hegységben újrafestették a turistaösvényeket és új jelzőtáblákat helyeztek ki. Ezen a szakaszon könnyű és közepes nehézségű túrázásra van lehetőség, a menedékház a Kincsás vára és a Bodoki-csúcs közti nyeregben, a gerinctúra közepén, hat másik túraútvonal közelében, 1053 méteren található.
Fotó: Vargyasi Levente
A beruházás értéke 25 ezer lej.
A Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat része az országos szolgálatnak, ezért a bajba jutottak a 112-es telefonszámot hívhatják, vagy a 0salvamont-ot, amely a 0725826668-as központi segélyhívószámnak felel meg. Mindegyik elérhetőségen románul és magyarul egyaránt válaszolnak az illetékesek. A Bodoki-havasok jelzett turistaösvényeiről részletes leírás található a hegyimentő közszolgálat honlapján.
Fotó: Vargyasi Levente
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!