
Háromszéken már nincs érvényben a sárga jelzésű figyelmeztetés, ám legalább tíz fagyos nap következik, mínusz 10–20 Celsius-fok alatti hőmérsékletekkel. Bár ez a megyében nem számít szokatlan jelenségnek, a kormánybiztosi hivatal figyelmeztető körlevelet küldött a helyi polgármesteri hivataloknak, amelyben kéri, hogy készüljenek fel a faggyal járó problémák megoldására.
2012. január 27., 12:042012. január 27., 12:04
Egy fagyos pad – esetenként csak ennyi jut a hajléktalanoknak
A fagypont alatti időjárás leginkább a hajléktalanokat viseli meg. Az utcán élők egy része a sepsiszentgyörgyi hajléktalan szállóban húzza meg magát. „Meleg teával nem tudunk szolgálni, mert a nemrég felújított és átadott szociális kantinban a konyha februártól működik, de az is sokat számít, hogy meleg helyen tartózkodhatnak” – mondta el a Székelyhonnak Tankó Vilmos, a szociális igazgatóság vezetője.
A hajléktalan szállóban teltház van, így szép számmal vannak olyanok, akik számára a vasútállomás váróterme jelentené az egyetlen menedéket a hideg elől. Sajnos kevésbé tűrik meg őket, de a Máltai Szeretetszolgálat meleg teával és zsíros kenyérrel próbálja elviselhetőbbé tenni életüket.
„Eddig hetente két alkalommal, hétfőn és csütörtökön vártuk őket székhelyünkön, de ha a meteorológusok jóslata beválik, és nagyon hideg lesz, akkor több alkalommal nyitjuk meg kapunkat előttük” – mondta kérdésünkre Tischler Ferenc, a megyei Máltai Szeretetszolgálat vezetője. Mintegy ötvenen veszik igénybe a támogatást, húszan hajléktalanok, a többiek a szociális otthon vagy az éjjeli menedékhely lakói.
A Kovászna megyei Vöröskereszt másként segít a rászorulókon. Téli programja keretében 1200 idős, fogyatékkal élő személy és sokgyermekes család részesül támogatásban. A szerény anyagi körülmények között élők több éve a december–március közötti időszakban 10 kilogrammos, alapélelmiszereket tartalmazó csomagot kapnak. Idén azonban változik az időtartam. „Külföldi magánadományozók és a svájci Vöröskereszt támogatásának köszönhetően idén egy hónappal kitoljuk a program időtartamát, ami azt jelenti, hogy még áprilisban is megkapják az élelmiszercsomagot a jogosultak” – mondta a Székelyhonnak Pap Adolf, a Kovászna megyei Vöröskereszt igazgatója. A téli programot 20 évvel ezelőtt indították be külföldi támogatók segítségével, és ez idő alatt összesen 800 tonna élelmiszert osztottak szét.
Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.
Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.
Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.
A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.
Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.
Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség egy 64 éves nő és egy 45 éves férfi ellen egy hamis érettségi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos ügyben.
Határidő előtt bonyolította le Kovászna Megye Tanácsa a harminchat elektromos iskolabusz beszerzését célzó pályázatot. Júniusi ülésén a megyei testület jóváhagyta az utolsó kilenc, 20+1 személyes kisbusz átadását is.
Húsz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a Kovászna Megyei Törvényszék azt az 50 éves berecki férfit, aki a vád szerint 2023 augusztusában olyan súlyosan bántalmazta édesapját, hogy a férfi belehalt sérüléseibe. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!