Egymillió-százezer lejes tőkeemelést hagyott jóvá a Közüzemek Rt. számára Csíkszereda önkormányzati testülete a pénteki rendkívüli ülésen. Ebből az összegből a Közüzemek hat új autóbuszt vásárolhat.
2009. december 11., 14:392009. december 11., 14:39
2009. december 13., 19:262009. december 13., 19:26
Az új járművek decemberben, illetve januárban érkeznek meg Csíkszeredába, és a tervek szerint februártól helyezzük majd forgalomba ezeket – tájékoztatott Duda Tihamér, a Közüzemek Rt. vezérigazgatója. „A forgalomba helyezéssel párhuzamosan egy följavított közlekedési rendszert is életbe fogunk léptetni. Optimizálódni, javulni fog a szolgáltatás” – fűzte hozzá, de mint mondta, a részleteket a napokban hozzák nyilvánosságra, addig nem kíván erről nyilatkozni.
Azt még megtudtuk, hogy négy kisebb és két nagyobb kapacitású autóbusszal gazdagodik a város, ezekhez alakították a menetrendet. „Ellátjuk azt a feladatot, amit eddig ellátunk, sőt módosítások lesznek. Májustól bejárattuk a rendszert, amely jónak bizonyult, felmértük a lakosság igényét, és tudjuk, mitt kell tennünk. Ahol sok utas volt, ott megmaradnak a járatok, ahol kevesebb, ott átszervezzük” – tette hozzá Duda.
A csíkszeredai tömegközlekedés lebonyolítására jelenleg nyolc autóbuszt bérel a város, ezeket fogják a bérleti szerződés visszavonásával felváltani a hamarosan megvásárolt autóbuszok.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.