
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Közel négy évet tartottak rabszolgasorsban egy férfit és egy nőt Kovászna megyében, kihasználva az áldozatok védekezésre és ellenkezésre való képtelenségét, rossz fizikai és szellemi állapotát – erről tájékoztatta a sajtót az ügy felgöngyölítése után a megyei rendőrség. A tettenéréskor jelen voltak az uzoni és kökösi rendőrök, valamint a Kovászna megyei csendőrség különleges egysége is.
2023. augusztus 30., 13:222023. augusztus 30., 13:22
A rendőrség szervezett bűnözés elleni ügyosztálya és a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Országos Hatóság) szerint egy házaspár 2020 óta tartott két személyt saját házuk egy melléképületében elszállásolva, miközben fizikai munkára kényszerítették őket. Miután a Kovászna Megyei Törvényszék házkutatási parancsot adott ki,
így azonnal kórházba utalták őket.
A gyanúsítottak lakásában a rendőrség lefoglalta a rabszolgasorsban tartottak személyi igazolványát, 4000 eurót, egy mobiltelefont és több dokumentumot. Az emberkereskedelemmel gyanúsított két személyt augusztus 24-én kihallgatták a rendőrségen, és előbb 24 órára őrizetbe vették, majd egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték.
Mint forrásaink közölték, az egyik gyanúsított az uzoni képviselő-testület szociáldemokrata párti tagja, társa pedig a felesége. A két fogva tartott egyike uzoni lakos, a másik bodzavidéki.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
szóljon hozzá!