Hirdetés
Hirdetés

Megpróbálta Árus, de alapfokon úgy döntöttek, hogy nem számolják fel Tanasă egyesületét

Árus Zsolt civil jogvédő szerint az ADEC jogszerűtlenül működik. Archív •  Fotó: Pinti Attila

Árus Zsolt civil jogvédő szerint az ADEC jogszerűtlenül működik. Archív

Fotó: Pinti Attila

Első fokon elutasította a bíróság Árus Zsolt civil jogvédő arra vonatkozó keresetét, hogy számolják fel a Dan Tanasă vezette, magyar szimbólumok elleni persorozatáról elhíresült egyesületet.

Kovács Attila

2019. június 18., 09:102019. június 18., 09:10

Nem fenyegeti a felszámolás veszélye a Méltóságért Európában Polgári Egyesületet (ADEC), amely sorozatos perek nyomán az elmúlt években nemcsak számos, középületre elhelyezett magyar nyelvű felirat, illetve székely és városzászló eltávolítását érte el, hanem polgármesterek megbírságolását is.

Árus Zsolt gyergyószentmiklósi civil jogvédő arra hivatkozva kérte a bíróságtól az ADEC felszámolását, hogy

szerinte jogszerűtlenül működik, mert nem teljesítette az egyesületekre és alapítványokra vonatkozó törvényes feltételeket.

Az egyesület nyilvános alapszabálya szerint ugyanis vezetőtanácsának mandátuma két év, ellenben 2014-es megalapítása óta nem választottak és nem jegyeztek be a bíróságon új vezetőtanácsot. A vonatkozó jogszabály szerint egy egyesület jogilag megszűnik, ha több mint egy éven keresztül nincs törvényesen megválasztott vezetősége, erről a bíróság dönt, bármilyen érdekelt fél kérésére – indokolt a perindításkor Árus Zsolt.

Egy másik ok a felszámolásra, ha az egyesület által követett cél nem egyezik meg azzal, amiért alakult, vagy ha célja, illetve tevékenysége tiltott vagy a közrendbe ütközik. A civil jogvédő úgy vélte, az egyesület a magyarokat gyalázza és zaklatja, holott megfogalmazott céljai Románia, a román kultúra, nyelv és hagyományok népszerűsítése, az alapvető emberi jogok védelme.

Valótlan indoklás

A keresetet tavaly decemberben Bukarest 3. kerületének bíróságán iktatták, és ott tartották a tárgyalásokat is. Pár napja, június 14-én hirdettek ítéletet, amely szerint a bíróság elutasította a keresetet, alaptalannak minősítve azt. Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezés nyújtható be.

Kérdéses cél. Méltóságukért küzdenek, ha leszedetik a székely zászlót? •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Kérdéses cél. Méltóságukért küzdenek, ha leszedetik a székely zászlót?

Fotó: Haáz Vince

Kérdésünkre Árus Zsolt elmondta, aznapra beidézték a bíróságra meghallgatásra. Miután ismertette a bíró előtt az érveit, az ügyész azt mondta, el kell utasítani a keresetet, mert az egyesület 2017-ben meghosszabbította a vezetőtanács mandátumát, és Tanasă jogosan képviseli az ADEC-et. Ez Árus szerint nyilvánvalóan nem igaz, mert

az a jegyzőkönyv, amire hivatkoznak, nincs hitelesítve, nem nyújtották be a bíróságra, nincs bejegyezve a nyilvántartásba, ahogy ezt a törvény szabályozza.

Hozzátette, az ítélet indoklásának ismeretében dönt a fellebbezésről.

Hirdetés

Az ADEC tisztázatlan jogi helyzetével érveltek több más esetben is az egyesület által beperelt székelyföldi elöljárók. Így azt is felhozták, hogy az egyesület esetében az igazságügyi minisztérium elektronikus nyilvántartásában nem szerepelnek a törvény által egyesületek, alapítványok számára előírt, bejegyzésre, alapító okiratra, alapszabályra vonatkozó bírósági döntések másolatai. Ezek a kifogások változó eredményeket hoztak a bírósági eljárások során.

A Borboly Csaba és a Hargita megyei önkormányzat elleni, pénzbírság megállapítására vonatkozó perben elfogadták, elutasítva az ADEC keresetét, de a Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterre kirótt pénzbírság érvénytelenítése érdekében kezdeményezett perújrafelvétel során nem.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
Hirdetés