
Fotó: Sándor-Nagy Tünde
Mivel beköszöntött hétvégén Székelyudvarhelyre is az igazi téli hideg, december 12-én délután 4-től megnyitotta kapuit a korcsolyázás szerelmeseinek a városi műjégpálya. Láthatóan hatalmas érdeklődés mellett, hiszen másfél órával a megnyitás előtt több mint száz jegyet adtak el.
2010. december 12., 17:062010. december 12., 17:06
2010. december 12., 17:142010. december 12., 17:14
A helyszínen volt Bunta Levente polgármester is, aki korcsolyázás közben arról tájékoztatott, hogy egy műszaki hibából kifolyólag nem indulhatott be a műjégpálya Mikuláskor. „A szakemberek az elmúlt héten még kínlódtak a beüzemeléssel. A szombat esti –14 fok besegített, most már megkapták a megoldást is” – fogalmazott Bunta, majd hozzátette, próba jelleggel egy hétig működtetik a pályát, és hétvégén – amint elkezdődik a karácsonyi vásár – lesz egy hivatalos megnyitó is. „Ez abból fog majd állni, hogy beengedjük a korcsolyázni vágyókat ingyen. Várunk mindenkit szeretettel” – fejezte be a polgármester.
A műjégpálya naponta 10–12, illetve 16–19 óra között lesz nyitva, 5 éven aluli gyerekek ingyen használhatják majd, míg a 14 év alattiaknak 4 lejt, illetve az ennél idősebbeknek 5 lejt kell fizetniük. Akik este hét és kilenc óra között szeretnék kibérelni a pályát (pl. jégkorongozni), azoknak 160 lejt kell fizetniük a teljes jégfelületre, illetve 90 lejt a felére.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!