Megnyílt a Bolyai Nyári Akadémia

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által 19. alkalommal megszervezett Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) hivatalos megnyitó ünnepségére hétfőn került sor Csíkszeredában, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében. Az együttműködésre alapozó, a tanár-diák kapcsolatot erősítő kooperatív módszerek a fő témái az idei rendezvénynek. Ezúttal 22 tanfolyamon vesz részt több mint 600 pedagógus.

Létai Tibor

2011. július 18., 14:482011. július 18., 14:48

2011. július 18., 15:152011. július 18., 15:15

A Bolyai Nyári Akadémia a Szózat eléneklésével vette kezdetét

Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke megnyitóbeszédében köszöntötte a szép számban megjelent pedagógusokat, akik a Kárpát-medence magyarlakta régióiból (Magyarország, Partium, Bánság, Erdély, Székelyföld, Felvidék, Délvidék) érkeztek, valamint a meghívott világi és egyházi elöljárókat, majd átadta a szót Lászlófy Pálnak, az RMPSZ tiszteletbeli elnökének. A tiszteletbeli elnök Márton Áron püspök egyik örök érvényű megállapítását idézte, mely szerint minden társadalom oka és célja az ember, viszont globalizálódó világunkban ezt sokan kezdik elfelejteni.

Felhívta a figyelmet, hogy hiányzik a családi nevelés, mely a társadalom ezen alappillérének a felbomlásához vezet. Akkor van az iskolának sikeres tevékenysége, akkor tud kibontakozni a gyermek, hogyha erős családi háttér van mögötte – nyomatékosította Lászlófy. Megjegyezte: bármennyire is sárba taposták a pedagógusi létet, mi hisszük azt, hogy ennél szebb hivatás a világon nincs, és a hit az erő, mely megtart minket a pályán”.

Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul a pedagógustársadalom felelősségére, valamint munkájuk fontosságára hívta fel a figyelmet. Az RMPSZ tevékenysége által a pedagógus szakma is gazdagodik – mondta a főkonzul. Hangsúlyozta: a nemzetpolitikában ez év január elsejétől új időszámítás kezdődött, hatályba lépett az új állampolgársági törvény, amelynek értelmében a határon túli magyarok úgy szerezhetik meg a magyar állampolgárságot, hogy nem kényszerülnek szülőföldjük elhagyására. Nagy felelősségük van a pedagógusoknak abban, hogy a nemzeti eszme ne vesszen el, és a jövő nemzedéke is magyar nyelven tanulhasson, megőrizve nemzeti identitását – figyelmeztetett Zsigmond Barna Pál.

Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róber Kálmán a tanügyi rendszer hiányosságaira mutatott rá. Feltette a kérdést: hol veszítjük el a gyerekeinket, azt a küzdelmet, amit azért indítunk, hogy az utánunk jövő nemzedék jobb legyen, mint mi vagyunk? Kifejtette, nehéz helyzetben van az oktatás, és kemény feladat előtt áll a pedagógustársadalom. Az oktatásban fordulóponthoz érkezett a romániai társadalom, és vagy tud változtatni, megtalálva a sarkalatos, problémás pontokat, jobbá téve azokat, vagy a következő nemzedékek olyanok sem lesznek, mint a maiak – fogalmazott az elöljáró. Megjegyezte: az akadémián jelen lévőkben van erő a változtatásra, és a lehető legjobb helyen keresik ennek az útját.

Az ünnepélyes megnyitón többek között felszólalt még Nagy Éva, a bukaresti tanügyi államtitkárság kabinetvezetője, Szantner Viktor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának Kabinetfőnöke, Szép Sándor, a Sapientia egyetem rektorhelyettese, valamint Ferencz S. Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője. Az ünnepségen közreműködött a csíkszeredai Codex együttes.

Az ünnepi megnyitót követően A Százak Tanácsa a Bolyai Nyári Akadémián címmel a nemzet fizikai, lelki és szellemi erőforrásairól tartottak pódiumbeszélgetést. A Százak Tanácsa a nemzetstratégia fő kérdésének az erkölcsi megújulást látja, tagjai az egységes magyar nemzet szolgálatát tartják fontosnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
Hirdetés