Sarlóztak, vagyis megtisztították a tavasszal ültetett facsemeték környékét szombaton Szentegyházán, a Madarasi Hargita felé vezető úton. A civil akcióba több mint húsz fiatal kapcsolódott be. Az akció végén töltöttkáposztával vendégelték meg a résztvevőket.
2017. október 22., 16:412017. október 22., 16:41
2017. október 22., 16:432017. október 22., 16:43
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Sarlóztak, vagyis megtisztították a tavasszal ültetett facsemeték környékét szombaton Szentegyházán, a Madarasi Hargita felé vezető úton. A civil akcióba több mint húsz fiatal kapcsolódott be. Az akció végén töltöttkáposztával vendégelték meg a résztvevőket.
2017. október 22., 16:412017. október 22., 16:41
2017. október 22., 16:432017. október 22., 16:43
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
A Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület kezdeményezésére közel húszezer fenyőfacsemetét ültettek el május elején a Madarasi Hargitára vezető úton. Az akció folytatásaként szombaton
„Örülök annak, hogy a Szentegyházi Ifjúsági Fórum (SZIF) tagjai legalább ilyen szintű gondozást tudtak végezni a tavasszal elültetett facsemeték környékén, jó volt látni, hogy megéltek azok a kis fák, amiket mi ültettünk” – mondta el Tókos Attila, a SZIF elnöke. Konrád Dezső, a Szentegyházi Közbirtokosság vezetője hozzátette, mivel nekik most számos teendőjük van, és egy ilyen akcióra nem volt kapacitásuk, így jó néven vették, hogy a szentegyházi fiatalok felkarolták az ügyet, és eljöttek az úgynevezett sarlózásra.
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
– mondta el Lőrincz Csaba, a közbirtokossági egyesület tagja.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy ennek
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Fotó: Szentegyházi Ifjúsági Fórum
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
szóljon hozzá!