Hirdetés
Hirdetés

Megmutatta értékeit Alfalu

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola

Fotó: Baricz-Tamás Imola

A négynaposra tervezett Gyergyóalfalvi Falunapok rendezvényét idén úgy állították össze, hogy minden korosztálynak élményt nyújtsanak. A sportrendezvények mellett képzőművészeti kiállítás, népdal- és néptánctalálkozó, hajfonatkészítés és táncház is volt műsoron, a téren pedig helyi termékekkel és koncertekre várták a helyieket, illetve vendégeiket. Ezúttal is volt főzőverseny, valamint a lelket is tápláló búcsús szentmise.

Balázs Katalin

Baricz-Tamás Imola

2017. június 11., 15:422017. június 11., 15:42

Az idei falunapokon újdonságnak számított, hogy Alfalu testvértelepüléseinek találkozóját a hétvégi rendezvénysorozat keretében ejtették meg. A küldöttségek a tájegységek főzőversenyére is beneveztek, jellegzetes gasztronómiájukból adva ízelítőt. Kilenc csapat készült a szombati nagy főzőversenyre, de nemcsak a vendégek főztek, hanem a helyiek is, cégek, baráti társaságok, utcák fogtak össze, hogy ebéddel kínálják meg az érdeklődőket.

Az idei rendezvényen a testvértelepülések igazi ínyencségekkel kínálták az alfalviakat, a hajdúböszörményiek – polgármesterük felügyeletével – kétféle ételt is főztek. Mangalicazsírban készítettek marhapörköltet, és szerepelt az étlapon a mifelénk újdonságnak számító slambuc is, a hagyományos, egyszerű pásztorétel. Száraz tészta, mangalicaszalonna és só – ez rotyogott a hajdúböszörményiek nagy üstjében.

Hirdetés
Slambucot kínáltak a hajdúböszörményiek. Volt keletje a pásztorételnek •  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Slambucot kínáltak a hajdúböszörményiek. Volt keletje a pásztorételnek

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Vegyes pörkölt a balatonszárszói polgárőrök kedvence, így ezt főzték meg az alfalviaknak, mint mondták, minden van benne. A helyiek is próbálkoztak halászlével, a tavalyi ígéretet váltották valóra, de halászlevet főztek a faddiak is. A küldöttség fakanalát Fülöp János polgármester forgatta.

„Halászhagyományokkal rendelkező településről érkeztünk, az 1800-as évek közepéig a folyó a falu szélén folyt, aztán a folyamszabályozást követően helyében egy holtág lett, ám a halászat mint foglalkozás és kenyérkereseti lehetőség megmaradt. Éppen ezért egy vegyes halászlevet főztünk pontyból, törpeharcsából és kárászból.

A kisebbik bográcsot hoztuk, nem tudtuk, hogy fog-e ízleni a székely barátainknak.”

A csapat főszakácsa elmondta, az általuk hozott hozzávalókból és az alfalvi vízből igazi finomság készült, olyannyira, hogy kiderült, a nagyobb üstöt kellett volna felpakolniuk.

korábban írtuk

Még csak meg sem kell hívni a gyerekeket, mégis több százan mennek
Még csak meg sem kell hívni a gyerekeket, mégis több százan mennek

Egy csoportkép elkészítése sem könnyű háromszázötven gyerekkel, hát még levezényelni mindenki fellépését, hogy népmesét, népdalt, népi játékokat és táncokat adhassanak elő. Alfaluban 16. alkalommal rendezték meg pénteken a gyergyószéki kisiskolások népdal- és néptánctalálkozój&

Az alfalvi napokat koncertekkel, népzenei előadással zárták, kikapcsolódási lehetőséget nyújtottak az idősebb korosztálynak ugyanúgy, mint a fiataloknak, gyerekeknek.

Bővült az alfalvi képzőművészek képtára

Bővült a látnivaló szombattól az Alfalvi Képzőművészek Galériájában. A művészetek otthonának avatásakor a Márton Árpád- és Sövér Elek-kiállítás anyaga volt túlsúlyban, mostanra azonban a huszonhárom alfalvi képzőművésztől kapott munkák is megtekinthetők. A Sövér Elek Alapítvány elnöke, Gál Mihály elmondta, számít arra, hogy hamarosan a még hiányzó alkotók is hazahozzák műveiket, ezzel is jelezve, büszkék alfalvi szülőhelyükre, életterükre. Balázs József festőművész, aki élő szóban biztatta, biztatja erre alkotótársait, a távolmaradás okát abban látja, hogy nem értékelik az alfalviak annyira magukat, mint amennyit érnek. A biztatást igyekszik pótolni, mint ahogy a kiállítást megtekintők is elismeréssel szóltak a tárlat nívójáról. A szombaton nyílt kiállítás a Pünkösd 450 nevet viseli, azt a közel fél évezredet jelenítve meg, amióta az alfalviak, az egykori István pap seregének leszármazottjai hálát adnak minden pünkösdkor Csíksomlyón. A búcsúba járást, a Szentlélek eljövetelének ünnepét jelölte meg mint gyakran megjelenő témát. Ezt igazolják a címek is, melyet a 33 kiállított munkának adtak alkotóik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás

Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás
2026. március 19., csütörtök

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé

A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé
2026. március 19., csütörtök

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására

A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből

Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből
2026. március 19., csütörtök

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is

Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is
2026. március 19., csütörtök

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban

Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig

Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig
2026. március 19., csütörtök

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége

Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége
2026. március 19., csütörtök

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László

Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László
Hirdetés