Megérkezett Ákos az Egyesült Államokba

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

„Egy végtelennek tűnő utazás után végre megérkeztünk Bostonba. Ákos megint egy angyalka volt, alapjában véve nyugodtan tűrte a sorsát” – számolt be a 12 órás út végén Endes-Ábrahám Ibolya, a kisszeműséggel született Ákos édesanyja.

D. Balázs Ildikó

2010. május 25., 20:542010. május 25., 20:54

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Ákost helyi idő szerint kedden délelőtt már a Harvard Egyetem egyik kórházában várták kivizsgálásra, ez egyébként döntő lehet a kezelést, az esetleges orvosi beavatkozást illetően.

Bár még néhány napja kérdéses volt az is, hogy sikerül-e összegyűjteni a vizsgálat díját, Ákos esete rengeteg embert megmozgatott, amiért szülei hálás köszönetüket fejezik ki. Köszönik a támogatást mindazoknak, akik segítettek, hogy eljuthassanak Bostonba, akik számlájukra utaltak pénzt, akik szerkesztőségünkön keresztül juttatták el támogatásukat, akik a hétvégén a gyűjtőpontokon adakoztak, vagy akik a Role, Ákosért szervezett jótékonysági koncertjén részt vettek.

Nagylelkű összefogás Ákosért

A csíkszeredai Szent Kereszt Plébánián a plébánia képviselői és a Role zenekar néhány tagja jelenlétében nyitották fel a lepecsételt gyűjtőurnákat.

„Örömmel tudatjuk, hogy a Role koncertjéhez kapcsolódó, adakozásból származó, készpénzben begyűlt végösszeg 9607,80 RON, ami mai árfolyam szerint 2868 USD-nek felel meg. Köszönjük vendégeinknek és mindenekelőtt köszönjük a csíkszeredaiaknak, akik lelkesen támogattak célunk kivitelezésében. Jó itt élni, alkotni, és reméljük, hogy közös erővel sikerül majd tovább folytatni ezen gyűjtést mindaddig, amíg kivitelezhetővé válik Ákoska szemműtétje, mert igazából még csak most kezdődnek a további lépések ezen emberke és családja támogatásában!” – áll a jótékonysági koncert szervezőinek köszönőlevelében.

Említésre méltó, hogy ez alkalommal a gyerekek jártak elől a jó példával, hiszen egy újfajta összefogás tanúi is lehettünk – újságolták a szervezők. A csíkszeredai Cimbora Napközi Otthon gyerekei nagy lelkesedéssel rajzokat és különböző kézimunkákat készítettek Molnár Margaréta és Czikó Erzsébet óvónénik vezetésével, melyeket bárki „megvásárolhatott” és a munkákért befolyt összeget szintén a kis Ákos támogatására szánták, ily módon mintegy példát mutatva a felnőtteknek.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés