Megéri a kórháznak a tévéztetés

Jó és jövedelmező ötlet volt az, hogy a Maros Megyei Sürgősségi Kórház szinte mindegyik kórtermében elhelyeztek egy-egy televíziót. A betegek élnek a lehetőséggel, és használják a készülékeket.

Fancsali Attila

2011. november 08., 14:372011. november 08., 14:37

2011. november 08., 14:472011. november 08., 14:47

Egy évvel ezelőtt a Maros Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége szerződést kötött egy vállalkozással, amelyik vállalta, hogy saját költségén tévékészülékeket szerel be, amelyeket a betegek fizetség ellenében nézhetnek. A kávéautomaták működési elvéhez hasonló televíziók „bérléséből” származó bevétel öt százaléka az egészségügyi intézménynek jut.

„Jelen pillanatban 176 televízió van a kórházban. Minket nem csak a beteg meggyógyítása, hanem a komfortérzete is érdekel, így most azok, akiket befektettek nem kell folyamatosan arra gondoljanak, hogy mi történik velük, hanem kikapcsolódhatnak. A kórház költségvetése véges, saját erőből egy ilyen projektet nem tudtunk volna kivitelezni, ezért választottuk azt az utat, hogy szerződést kössünk egy vállalkozással” – nyilatkozta megkeresésünkre Lavinia Cosma, az intézmény sajtószóvivője. Hozzátette, egy év alatt a készülékeknek köszönhetően 10.000 lejjel nőtt a bevétele. Ezt az összeget egészségügyi fogyóanyagok beszerzésére fordították.

Az elmúlt egy évben összesen 200.000 lejt költöttek tévézésre a kórházban. Két órányi ilyesfajta szórakozás 5 lejbe, hat órányi 10 lejbe kerül. Egy napra is „bérbe” lehet venni a készülékeket, ez 15 lejbe kerül, míg két napra 25 lejbe. Ehhez nem kell mást tenni, mint a folyosón megkeresni a tévéautomatát, amelyen ki kell választani a kórtermet, illetve, hogy hány órától hány óráig szeretne a beteg tévézni. Ezt követően be kell helyezni a szolgáltatás ellenértékét – az sem gond, ha nincs pontos pénze a páciensnek, ugyanis az automata visszajárót is ad a számla mellé.

„A készülékek a kórtermekben a Román Televízió 1-es csatornájával indulnak, de lehet válogatni a különböző romániai és külföldi adók közül, többek között magyar nyelvűek közül is” – mondta Lavinia Cosma.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés