Hirdetés
Hirdetés

Még üresen áll a ravatalozó helyéül szolgáló terület a csíkpálfalvi temetőben

Csak jövőben kezdődhet el a csíkpálfalvi ravatalozó megépítése •  Fotó: Pinti Attila

Csak jövőben kezdődhet el a csíkpálfalvi ravatalozó megépítése

Fotó: Pinti Attila

Nem tudták elkezdeni idén a csíkpálfalvi ravataloz építését az elhúzódó „papírmunkák” miatt, de ha minden a tervek szerint halad, jövőben elkezdődik az építkezés.

Szabó Kamilla-Mária

2018. szeptember 20., 13:432018. szeptember 20., 13:43

A korábbi elképzeléshez képest később, csak jövőben foghatnak hozzá a csíkpálfalvi ravatalozó építéséhez. Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly októberre elkészültek a ravatalozóépítési tervek, a szükséges engedélyeket is beszerezték, illetve a telekmegosztás is lezárult, azaz önálló helyrajzi számot kapott a temetőben az a terület, ahol a ravatalozó épül majd.

Az azt követő papírmunkát idén tavaszig szerették volna elvégezni, hogy a kivitelező mihamarabb nekiláthasson a munkához – ez azonban elhúzódott. Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere érdeklődésünkre tisztázta, augusztus végén kapták meg az átiratot Csintalan László helyi plébánostól, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jóváhagyta az érintett egyházi terület átadását az önkormányzat számára építkezés céljából. Kiemelte ugyanakkor,

a terület továbbra is az egyházé marad, csupán engedélyezték, hogy az önkormányzat beruházhasson rajta.

Hirdetés

További lépésként a hónap végi ülésén a helyi önkormányzati képviselő-testületnek el kell fogadnia a felülépítményi szerződést (románul: contract de superficie), ha ez megtörtént, akkor lehet megkötni az említett szerződést az egyházzal, a telekönyvbe való bejegyzése után pedig jöhet az építkezési engedély kiállítása, a közbeszerzés elindítása a kivitelező nevesítéséért.

E folyamatok lebonyolítása további hónapokat ölel még fel, így valószínűleg jövőben foghat majd hozzá a tennivalókhoz a nyertes cég – részletezte a községvezető. Kérdésünkre azt is kifejtette,

az önkormányzati testület tagjai is a ravatalozóépítés mellett állnak, így valószínű, hogy pozitívan döntenek majd a felülépítményi szerződést magába foglaló napirendi pontról.

Az építkezésről

A beruházás által egy 119,7 négyzetméteres alapterületű ravatalozó készülhet el Csíkpálfalván, amelyben lesz kápolnarész, hidegkamra, raktárhelyiség, mosdók és előtér is. A kivitelezéséhez a számítások szerint 210 ezer lej szükséges, amelyhez a helyi közbirtokosság 50 ezer lejjel járul hozzá, Hargita Megye Tanácsa korábban az áfavisszaosztásból mintegy 80 ezer lejt szánt erre a célra, a helyi önkormányzat pedig a fennmaradó 80 ezer lejt saját költségéből különítette el a célra. A munkálatokkal járó ügyintézést is a helyi önkormányzat vállalta fel.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, Romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, Romániai üzletek is érintettek
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
2026. november 03., kedd

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet
2026. november 03., kedd

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák

November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák
Hirdetés