
A tavaszi medvevadászati idényben még érinthetetlen lesz a nagyvad
Fotó: Erdély Bálint Előd
A vadászok számításai szerint országszerte legalább ötszáz medve kilövésére ad jóváhagyást idén a környezetvédelmi minisztérium a vadszámfelmérések eredménye alapján. A medvevadászat 2016-ban elrendelt teljes betiltása óta először hagyhatja jóvá idén a kilövési kereteket a szaktárca.
2020. február 23., 16:292020. február 23., 16:29
Heteken belül elkezdődik a védett vadak éves vadszámbecslése, vagyis az a felmérés, amelyen a vadásztársaságok munkatársai a környezetvédelmi ügynökség képviselőivel közösen végzett terepmunkák során megállapítják a vadászterületeken élő védett vadak hozzávetőleges számát. A felmérésnek azért van jelentősége, mert
Erre 2016 óta, a medvevadászat teljes betiltásától kezdődően nincs lehetőség.
A vadásztársaságok a környezetvédelmi ügynökség által meghatározott program szerint, az intézmény munkatársainak részvételével
Ez egyelőre nem történt meg – tájékoztatott Domokos László József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője. Igaz ugyan, hogy a felmérés során csak hozzávetőlegesen lehet megállapítani az adott területen élő vadfaj-populáció méretét, de a terepmunka programját úgy kell majd kidolgozniuk, hogy minél hitelesebb adatokat kapjanak – mondta el az ügynökség igazgatója. Kérdésünkre arról is tájékoztatott, hogy a vadszámbecslés módszereiben nem lesz semmi újdonság a korábbi gyakorlathoz képest. A minisztérium hatáskörébe tartozó medvekilövési kvóták idei jóváhagyásával kapcsolatban azonban kételyei vannak, meglátása szerint
Ezt már előírja a múlt év végén módosított vadászati törvény, a jogszabályt pedig kötelezően be kell tartania a környezetvédelmi minisztériumnak, azaz jóvá kell hagynia a medvekilövési keretet – nyilatkozta lapunknak Benke József, a Zetelaka és Társai Vadásztársaság igazgatója. „A törvényt nem lehet egy minisztériumi rendelettel megváltoztatni” – jelezte azzal kapcsolatban, hogy a kormányban egymást érik a változások, így a politikum szándékaira vonatkozóan is vannak bizonytalanságok. Az viszont biztos – tudtuk meg a fővadásztól –, hogy
vagyis éppen a március 15-étől május 14-éig tartó tavaszi medvevadászati idény végére. Várakozásaik szerint az október 1-jétől december 31-éig tartó őszi medvevadászati idényben kezdődhet meg a nagyvad vadászata, addig csak a problémás egyedeket lehet majd kilőni, ha azokra egyedi jóváhagyást állít ki a szaktárca.
Fotó: Pál Árpád
Azt még hozzávetőlegesen sem tudják a vadászok, hogy mekkora lesz az idei medvekilövési keret, „a minisztérium politikai színezetétől függően ez a szám lehet majd megfelelő, de túl alacsony is”. Benke József
Ugyanis a vadgazdálkodási szabályok szerint a szaporulatnak megfelelő példányszámot „ki lehet emelni” az állományból, és az utolsó, 2016-ban elvégzett vadszámbecslés szerint mintegy 6500 medve élt akkor az országban és a szaporulat 8 százalékos volt. Ebben minden érintett fél egyetértett – hangsúlyozta Benke József. Számításai szerint azonban
A vadgazdálkodási szakember kérdésünkre elmondta, az 500 példányos kilövési keret sem oldaná meg egyik évről a másikra a medvékkel kapcsolatos, 2016 óta évről évre fokozódó problémát. Véleménye szerint ilyen mértékű állományszabályozással is három-négy évbe telik majd, mire minden visszatér a normális kerékvágásba. A falusi emberek már most azért aggódnak – mondta el az általa folytatott személyes beszélgetések alapján –, hogy mi lesz a javaikkal, amikor az a sok éhes medve tavasszal elindul élelmet keresni. „Ők jól tudják, hogy amíg az állataikat ki nem költöztetik a legelőre, addig a medve bent lesz a gyéren lakott területeken, pajtákban.
– fogalmazott a szakember.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
szóljon hozzá!