
Keresik még a tüntetésen ellopott fegyvert, de azt is vizsgálják, hogy miért hagyták elszigetelődni két kollégájukat a csendőrök
Fotó: Tatár Lehel
Nem találták még meg a pénteki, bukaresti tüntetésen megvert csendőrnőtől ellopott fegyvert – írja az Agerpres hírügynökség a katonai főügyész hétfő reggeli nyilatkozatára hivatkozva.
2018. augusztus 13., 13:342018. augusztus 13., 13:34
2018. augusztus 13., 14:122018. augusztus 13., 14:12
„Tudomásom szerint még nem találták meg a csendőrnő fegyverét. Ebben az ügyben a fővárosi ügyészségen dolgozó kollégák folytatják a nyomozást” – mondta az újságíróknak Ionel Corbu. A katonai főügyész szerint
Ezeket a feljelentéseket a katonai ügyészség begyűjti, majd kihallgatják az érintetteket. Corbu ugyanakkor bejelentette, azt is
„Eredetileg visszaélésszerű magatartás és hivatali visszaélés gyanújával indult a nyomozás, de kiterjesztjük szolgálati mulasztásra is, mivel a két csendőrt kollégáik hagyták elszigetelődni” – fogalmazott a főügyész, hozzátéve, hogy kikérték a csendőri közbelépés megszervezésével kapcsolatos dokumentumokat.
Corbu rámutatott, azokat a csendőröket is ki fogják hallgatni, akik ütlegelték a tüntetőket, amennyiben felmerül a gyanú, hogy nem hivatali kötelezettségeiknek megfelelően jártak el.

Első körben könnygázt vetettek be a csendőrök, majd miután a rendbontások fokozódtak, a törvény által előírt három figyelmeztető fényjelzést követően elkezdődött a tér kiürítése a pénteki bukaresti tüntetésen. Az államfő azt kérte, haladéktalanul vizsgálják ki az ügyet.

Aligha volt valaki, aki napközben megjósolta volna, hogy Bukarestben augusztus 10-én éjjel oszlatás lesz. Ám sötétedés után, szinte egyik pillanatról a másikra háborús színtérré változott az a tér, ahol alig tíz perccel korábban még gyerekek, idősek, nők békésen tüntettek. Helyszíni riport.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
szóljon hozzá!