Még néhány napig kedvezményesen fizethető ki az adó

Korábbi felvétel •  Fotó: Gecse Noémi

Korábbi felvétel

Fotó: Gecse Noémi

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közleményben hívja fel a lakosság figyelmét, hogy az idei adók és illetékek (épület, terület és járművek esetében) első félévi befizetésének határideje március 31., és ugyaneddig érvényes a természetes személyeknek jóváírt 10 százalékos kedvezmény – amennyiben az adófizetők egy részletben tesznek eleget befizetési kötelezettségüknek.

Székelyhon

2017. március 28., 18:142017. március 28., 18:14

2017. március 28., 18:402017. március 28., 18:40

A jogi személyek esetében is érvényes a 10 százalékos kedvezmény, amennyiben épületadójukat egy részletben a teljes évre kifizetik. A hónap utolsó három napján a polgármesteri hivatal pénztára hosszabbított programmal áll az adófizetők rendelkezésére: március 29–31. között 8–13, illetve 14–17 óra között.

Az első félévi adók és illetékek befizetési határideje mellett az adó- és illetékosztály további fontos határidőkre, tudnivalókra is felhívja az adófizetők figyelmét.

  • Azok az ingatlantulajdonosok, akik nem lakás-rendeltetésű ingatlanokkal rendelkeznek, valamint a 2016-os év folyamán az adó- és illetékosztályra nem juttatták el az ingatlan rendeltetésére vonatkozó bejelentő nyilatkozatot, kötelesek ezt megtenni 30 napon belül. A nyilatkozat mellé csatolni szükséges bármilyen – 5 évnél nem régebbi okiratot –, amelyből kitűnik az ingatlan értéke. Amennyiben a nyilatkozat mellé egy engedélyezett szakértő által elkészített szakértői véleményt kell csatolni, ezt szükséges március 31-ig megtenni.

  • Azok az ingatlantulajdonosok, akik vegyes rendeltetésű ingatlanokkal rendelkeznek, valamint a 2016-os év folyamán az adó- és illetékosztályra nem juttatták el az ingatlan rendeltetésére vonatkozó bejelentő nyilatkozatot, kötelesek ezt megtenni 30 napon belül. A nyilatkozat mellé csatolni szükséges bármilyen – 5 évnél nem régebbi okiratot –, amelyből kitűnik az ingatlan értéke. A 2017-es évre történő adómegállapítás érdekében a nyilatkozatban szükséges feltüntetni a lakás- rendeltetésű felület nagyságát, illetve a nem lakás-rendeltetésű felület értékét. Amennyiben a nyilatkozat mellé egy engedélyezett szakértő által elkészített szakértői véleményt kell csatolni, ezt szükséges március 31-ig megtenni.

  • Azok a jogi személyek, akik 2016. december 31-én ingatlantulajdonosként szerepelnek, bejelentő nyilatkozatot kell tenniük ezek használati céljára és adóértékére vonatkozóan. Amennyiben a nyilatkozat mellé egy engedélyezett szakértő által elkészített szakértői véleményt kell csatolni, ezt szükséges 2017. március 31-ig megtenni.

Adófizetés online

Továbbra is lehetőség van az adók és illetékek on-line befizetésére a www.ghiseul.ro portálon, ezen a felületen az adófizetők a saját pénzügyi helyzetükre vonatkozó információkat is megtalálják. Az adók és illetékek banki átutalással is befizethetők. A városháza honlapján a jobb oldali menüsorban a Helyi adónemek és számlaszámok link alatt érhetők el a befizetést segítő információk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Példás összefogás a Duchenne-szindrómás kisfiúért, aki versenyt fut az idővel

A közösség összefogása adott reményt a mindössze tízéves, Duchenne-szindrómával élő Tasnak és családjának. Az önzetlen segítőknek köszönhetően mostantól bárki követheti, segítheti őt a küzdelmében, és a kezelésében is új fejezet kezdődhet.

Példás összefogás a Duchenne-szindrómás kisfiúért, aki versenyt fut az idővel
2025. május 09., péntek

Három napig tartó gyengülés után erősödött a lej

Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről.

Három napig tartó gyengülés után erősödött a lej
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházak: létfontosságú az elnökválasztáson való részvétel

Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik „hiánytalanul” részt vegyenek az elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházak: létfontosságú az elnökválasztáson való részvétel
2025. május 09., péntek

Érvényesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményeit

Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Érvényesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményeit
2025. május 09., péntek

Ösztöndíj robotikában és programozásban tehetséges diákoknak

Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.

Ösztöndíj robotikában és programozásban tehetséges diákoknak
2025. május 09., péntek

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen

Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen
A szolidaritás menete Marosvásárhelyen
2025. május 09., péntek

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen

2025. május 09., péntek

Szokatlanul hideg lesz, és nem csak egy vagy két napig

Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.

Szokatlanul hideg lesz, és nem csak egy vagy két napig
2025. május 09., péntek

Jó lehet az idei kukorica- és burgonyatermés, legalábbis a cserebogárrajzás alapján

Április végén, május elején nagy májusi cserebogár-rajzásnak lehettünk szemtanúi. Jó tudni azonban, hogy nem ártalmatlan rovarokról beszélünk: nagy károkat okoznak a mező- és erdőgazdaságokban egyaránt.

Jó lehet az idei kukorica- és burgonyatermés, legalábbis a cserebogárrajzás alapján
2025. május 09., péntek

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán

Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán
2025. május 09., péntek

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését

Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését