
Fotó: Robert Ghement/EPA/Agerpres
Egy személyt továbbra is keresnek a hatóságok az árvíz sújtotta Galac megyei Costache Negri településen – közölte hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
2024. szeptember 16., 11:042024. szeptember 16., 11:04
Az utóbbi huszonnégy órában négy megye (Iaşi, Galaţi, Temes és Vaslui) huszonegy településén okozott károkat az áradás. A tűzoltók a helyszínen segítenek a bajba jutott embereken, szivattyúzzák a vizet a házakból és gazdaságokból, és próbálják hozzáférhetővé tenni a lakásokat, illetve a járműveket.
Vasárnap négy Galac megyei településről (Pechea, Slobozia Conachi, Vameş és Stoicani) harmincnégy embert mentettek ki a tűzoltók.
Szintén vasárnap a katasztrófavédelem tizenhat teherautóján érkezett segély az állami tartalékokból az árvíz sújtotta térségbe.
Galac megye kilenc településén okozott áramkieséseket a szélsőséges időjárás, 4205 fogyasztó maradt áram nélkül – írja az Agerpres hírügynökség a katasztrófavédelmi főfelügyelőség beszámolójára hivatkozva.
Közben az oktatási tárca közölte, hogy Galac megyébe utazik hétfőn az oktatási miniszter is, és felkeresi az árvíz sújtotta térségekben lévő iskolákat. Ligia Decát Sorin Ion államtitkár is elkíséri. A szaktárca tájékoztatása szerint a minisztérium képviselői felmérik, milyen támogatásokra van szükség, hogy mielőbb újraindulhasson az oktatás az érintett tanintézményekben.
Az ünnepi időszakra készülve minden élelmiszergyártót leellenőriz a szakhatóság, az utakon a rendőrséggel próbálják kiszűrni az illegális álltaszállítmányokat, és a disznóvágások miatt hétvégére is kiterjesztik a hús bevizsgáltatásának lehetőségét.
Körülbelül 250 tonnás sziklát robbantottak fel szerda délelőtt a Maros völgyében, ugyanis az veszélyt jelentett a 15-ös országúton áthaladókra.
Világpolitikai kitekintésben kiszámíthatatlan a jövő – jelentette ki Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter szerdán Sepsiszentgyörgyön. A Lázárinfó a szokásos formában zajlott: a miniszter vállalta, hogy válaszol minden neki feltett kérdésre.
Majdnem húsz éve kezdték el, azóta közösségteremtő hagyománnyá nőtte ki magát. A sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotájában hétszáz koszorút készítettek adventre.
Orbán Viktor munkalátogatás keretében fogadta Budapesten Ilie Bolojant, Románia miniszterelnökét. A tárgyalás legfontosabb témája a magyar-román energetikai kapcsolatok megerősítése volt.
A vallásturizmus szereplői második alkalommal találkoznak csütörtökön Gyergyószentmiklóson a Keresztény Gyergyó vallásturisztikai konferencián.
A román haditengerészet katonai búvárai megsemmisítettek szerdán egy tengeri drónt, amelyik veszélyeztette a Fekete-tengeri hajózást – közölte szerdán a védelmi minisztérium.
A jövendőbeli védelmi miniszter személyéről a koalíciós megállapodás értelmében a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) kell döntenie – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szabályozza a Románia közútjain közlekedő gépjárművek vezetési jogát azon személyek esetében, akik nem az Európai Unió valamely tagállama által kiállított jogosítvánnyal rendelkeznek.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei szerda reggel 33 Kolozs, Beszterce-Naszód és Maros megyei helyszínen, köztük két börtönben tartottak házkutatásokat egy hatalmas kábítószerkereskedő hálózat felszámolására.
szóljon hozzá!