Egy kiskorú fiút és az édesapját tartóztatta le a rendőrség, miután a hatóság emberei az október 22-ei mezőcsávási rendőrkéselés ügyében újabb bizonyítékokat találtak.
2011. november 06., 11:452011. november 06., 11:45
2011. november 06., 16:152011. november 06., 16:15
„Az október 22-ei incidenst követően a rendőrt két szúrt sebbel kórházba szállították. 23-án három helybélit előzetes letartóztatásba helyeztek, miután kiderült, többször megütötték, megrúgták a hatóság munkatársát, és részt vettek a késelésben is. A nyomozás folytatódott, és újabb két gyanúsított került előtérbe: egy 16 éves fiú és az édesapja. Mind az öt letartóztatott személy ellen emberölési kísérlet, valamint testi sértés miatt folytatunk bűnügyi vizsgálatot. Az esetben kiszabható maximális büntetés 12 év és hat hónap” – tudtuk meg Dan Olteantól, a Maros Megyei Bíróság mellett működő ügyészség sajtószóvivőjétől.
Mint már beszámoltunk róla, október 22-én kocsmai verekedésbe avatkozott be két rendőr Mezőcsáváson, a duhajkodók azonban rájuk támadtak és egyiküket kétszer is megszúrták. A megsérült rendőr kollégája adta le a riasztást vasárnap éjjel, mint jelentette, Mezőcsáváson járőröztek, amikor észrevették, hogy az Ada nevű bárban dulakodás, verekedés kezdődött. Hogy a konfliktust feloldják, s a rendet helyreállítsák, beavatkoztak és sikerült is nekik időlegesen lecsillapítani a kedélyeket. Ám amikor a szórakozóhelyről távozni akartak, egy csoport, amely az ajtóban állt, megtámadta őket, ütötték és rugdalták az egyik rendőrt. Amikor a földre került egy éles tárggyal kétszer megszúrták. A 35 éves rendőrt a rohammentő-szolgálat kórházba szállította, mert élete veszélyben forgott a mellkasát ért két szúrt seb miatt. A riasztás után kiszállt a helyszínre egy rendőrségi bűnügyi csoport, egy törvényszéki ügyész, valamint csendőrségi és rendőrségi rohamcsapatok. Három személyt vettek őrizetbe, a sárpataki 27 éves H. P.-t, a mezőcsávási 27 éves K. M.-et és a 34 éves B. V.-t.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!