
A tisztaság. Több helyen is gondot okozott. Illusztráció
Fotó: Pixabay.com
A téli ünnepek alatt több mint kétszáz ellenőrzést hajtott végre a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági igazgatóság, melynek eredményeként több mint 26 ezer lej bírságot róttak ki, és mintegy nyolc tonnányi élelmet vontak ki a forgalomból.
2018. január 04., 19:562018. január 04., 19:56
Fokozottan ellenőriztek a hatóság szakemberei december 3-a és január 3-a között – tájékoztatott Sikó-Barabási Sándor háromszéki főállatorvos. Összesen 235 alkalommal vizsgálódtak az élelmiszerpiacokon, vágóhidakon, feldolgozóknál, kereskedőknél és a vendéglátóipari egységeknél.
A leggyakrabban tapasztalt rendellenességek között volt a hűtőkamarák nem megfelelő működtetése, illetve gondot okozott a kereskedelmi felületek szabályszerű tisztán tartása, valamint az is, hogy az alapanyagokat és a végterméket nem címkézték fel megfelelően, emiatt nem volt követhető az élelmiszer útja. A vendéglők, éttermek esetében problémát okozott, hogy
Nem volt elég hűtő, vagy a meglevők nem működtek, ugyanakkor gyakori kihágás volt az is, hogy az élelmet megrongálódott csomagolóanyagban vagy közvetlenül a padlón tárolták, kitéve a szennyezés veszélyének. A különböző termelő, forgalmazó vagy vendéglátóipari egységeknél
A tapasztalt rendellenességek miatt 17 bírságot róttak ki, összesen 26 700 lej értékben. Az ellenőrök 178 kilogramm élelmiszert elkoboztak, 3900 lej értékben, továbbá kivontak a forgalomról 7820 kilogramm emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmet, melyek értéke meghaladta a 170 ezer lejt. Mindezek mellett 27 alkalommal írásos figyelmeztetésben részesítették a vállalkozókat, két vendéglő működési engedélyét ideiglenesen felfüggesztették, egy éttermet pedig végleg bezártak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!