
A Hargitafürdőre vezető megyei út teljes felújításra szorul
Fotó: Gecse Noémi
Noha jóval több pénzbe is kerülhetne, így is jelentős a Hargitafürdőre vezető megyei út felújításának költsége. A munkálatokat idén el szeretnék kezdeni, de a szükséges pénz egy részét a kormánytól várja a Hargita megyei önkormányzat.
2018. február 04., 20:522018. február 04., 20:52
Tavasszal várható a 138 A jelzésű, Hargitafürdőt a 13A jelzésű országúttal összekötő öt kilométeres hosszúságú megyei út felújításához szükséges kiviteli tervek véglegesítése – tudtuk meg Borboly Csabától. Hargita Megye Tanácsának elnöke kérdésünkre azt mondta, a terv készítése, valamint a szükséges hatósági engedélyek beszerzése folyamatban van, ugyanakkor elkészült a beruházás engedélyeztetési dokumentációja.
– tájékoztatott az elnök.
Noha korábban többször is elhangzott, hogy a jelenlegi, betonból készült útburkolatot, amely az elmúlt években egyre jobban megrongálódott, jelentős többletköltséggel el kell távolítani, erre mégsem lesz szükség. Borboly szerint az előzetes szakvéleményezés alapján sikerült bebizonyítani, hogy
„Így jelentős mennyiségű pénzt spóroltunk meg, és közelebb kerül az építés határideje, hisz akár több tízmillióra is felmehetett volna az összetörés és elszállítás költsége” – részletezte a megyei tanács elnöke.
Fotó: Gecse Noémi
Kérdésünkre Borboly azt is elmondta, hogy a felújítási munkálatok becsült értéke 8 052 348 lej, amelyet Hargita Megye Tanácsa költségvetéséből, illetve a kormánytól igényelt pénzből terveznek biztosítani. Hozzátette, szeretnék, ha még az idén elkezdődne a kivitelezés, és elkészülne a földmunka egy része. Azonban megjegyezte azt is, hogy a menesztett kormány pénzügyi intézkedései nyomán sokkal kevesebb pénzalap áll rendelkezésükre, és a második félévi költségvetés-kiigazítás mikéntje nem megjósolható. Ezért úgy látja,
hogy pénzhiány miatt ne kelljen majd leállni a munkával.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
szóljon hozzá!