
Fotó: Rab Zoltán
A városfejlesztéshez, az oktatási és egyházi támogatásokhoz is fontos alapként fognak szolgálni népszámlálási adatok, így fontos, hogy az elkeletkező napokban azok is megszámláltassanak, akik eddig még nem kerültek sorra. Marosvásárhelyen július 17-ig még 20 ezer személy szeretnének megszámlálni.
2022. július 07., 13:552022. július 07., 13:55
A marosvásárhelyi RMDSZ elnöke, Kovács Mihály Levente és a a város polgármestere, Soós Zoltán tartott sajtótájékoztatót csütörtökön, annak apropóján, hogy tíz nap van még a népszámlálás befejezéséig.
Kovács Mihály Levente a népszámlálás fontosságáról beszélt, azt hangsúlyozva, hogy
Az RMDSZ elnöke azt is elmondta, hogy eddig a megyeszékhelyen élők 86 százalékát számlálták meg, mintegy 104 ezer személyt és szeretnének az elkövetkező 10 napban még legalább 20 ezer marosvásárhelyi adatait rögzíteni.
– emelte ki a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke.
Fotó: Rab Zoltán
Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán a téma kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a város fejlődése szempontjából is fontos, hogy hányan élnek Marosvásárhelyen, de
Marosvásárhelyen a népszámlálásért Gáspár Botond, az önkormányzat munkatársa felel, aki elmondta, hogy
Azokat, akik még nem jelentették adataikat a Panov téren, a volt népfőiskola épületében és a Tudor lakótelepen a Gyémánt piac melletti adóügyi hivatalban várják, hétvégenként is, reggel 8 órától.
Fotó: Rab Zoltán
Megtudtuk, hogy mivel a Bukarestből leküldött jegyzékek nem pontosak, így
Gáspár Botond arra biztatta a marosvásárhelyieket, hogy jelezzék a hivatal által biztosított zöldszámon (0800-888 999), hogy mikor érnek rá, mikor kereshetik fel őket a szűmlálóbiztosok, vagy keressék fel a két irodát, ahol kitöltik számukra a formanyomtatványt.
Megtudtuk azt is, hogy bár önkitöltős időszakában a marosvásárhelyiek 74 százaléka jelentette le adatait, végül csak 65 százalékuk esetében fogadták el érvényesként a nyomtatványt, így akiknek hibásak voltak a kérdőívei, részt kell vegyenek a jelenlegi szakaszban, ha azt akarják, hogy pontos adatokat rögzítsenek róluk.
Közösségi ügy a népszámlálás a maros megyei elöljárók szerint is
Fotó: Rab Zoltán
A megyei tanács elnöke, Péter Ferenc a népszámlálás kapcsán arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy Maros megyében, a második szakaszban 108 ezer személyt sikerült nyilvántartásba venni.
Maros megyében a településeken rögzített számarány meghatározza a kisebbségi és nyelvhasználati jogaink érvényesülését, ami a 20 százalékos küszöb elérésével biztosítható.
A tanácselnök ugyanakkor arra is biztat, hogy az etnikumnál és az anyanyelvnél bátran vállalják a magyart.
„Mutassuk meg, hogy itt élünk és egy számbelileg is erős közösség vagyunk” – buzdított Péter Ferenc.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!