Hirdetés
Hirdetés

Még hónapokig tarthat a „tojáskrízis”

A tojáskrízis várhatóan márciusig fog tartani, addig az érintett farmok újra tudják telepíteni a levágott állományt •  Fotó: Gecse Noémi

A tojáskrízis várhatóan márciusig fog tartani, addig az érintett farmok újra tudják telepíteni a levágott állományt

Fotó: Gecse Noémi

Rövid idő alatt átlagosan 40 százalékkal növekedett a tojás ára Európában, Romániában pedig 24 százalékkal emelkedett októberben a tavalyi év hasonló időszakához képest. A csíkszeredai boltokban legkevesebb 70 banit, helyenként 1 lejt, a nagyobb méretű tojások darabjáért pedig még ennél is magasabb összeget kérnek.

Iszlai Katalin

2017. november 08., 10:202017. november 08., 10:20

Várhatóan az év végéig kitart az étkezési tojások árának emelkedése Európában. Az árváltozásokat az év eleji európai madárinfluenza-járvány, illetve a közelmúltbeli uniós fipronilos tojásszennyezési ügy okozza, mert a termelés Európa-szerte visszaesett – jelentette be november másodikán a magyarországi Baromfi Termék Tanács (BTT). Másnap a romániai baromfitenyésztők egyesületének (UCPR) illetékesei szintén úgy nyilatkoztak: az augusztusi fipronil krízis eltorzította az európai piacot, ez pedig a tojás árának növekedéséhez vezetett Romániában is.

Mint írják,

Hirdetés

októberben a termelők átlagosan 36 banit kértek a tojás darabjáért áfa nélkül (a nyáron ez az összeg 18 bani volt), a boltok polcaira pedig 80 banis árban kerültek fel a termékek.

Keddi terepszemlénk során azzal szembesültünk, hogy az árak még tovább emelkedtek, illetve a kínálat is csökkent. A csíkszeredai Lidl nagyáruházban például ottjárttunkor egyetlen darab tojást sem kínáltak eladásra, a Kauflandban pedig csupán 20 és 30 darabos kiszerelésben lehetett tojást vásárolni. Utóbbit 20,70 lejért lehetett kapni, ami darabonként 70 banis árat jelent (M méretű tojások). Az ennél valamivel nagyobb, L méretű 20 darabos kiszerelésben árusított termékért azonban már 22,99 lejt kértek, ami 1,15 lejes darabonkénti árat jelent.

A Merkúr nagyáruházban 89 banit kértek a tojás darabjáért, a legolcsóbb tíz darabos kiszerelésért pedig 8,99 lejt. A kisebb boltokban azonban még ennél is magasabbak az árak, több Tudor lakótelepi üzletben egy lejt kértek egy tojásért, illetve ugyanennyibe került az Amigo boltokban is.

A gyergyószentmiklósi Import Export Pal-Mar nevű tyúkfarm farmfőnöke, Ivácson Róbert megkeresésünkre elmondta, az árak emelkedését valóban a fipronilos tojásszennyezési ügy okozta, hiszen ezt követően Európa tojóállománya 50–60 millióval csökkent, ez pedig hatalmas tojáshiányhoz vezetett.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

„Amikor valami hiánycikknek számít, egyből megemelkedik az ára, ez történik jelenleg a tojás esetében is. Mivel nincs, egyre többen kérik, a termelők pedig emelik az árat, mivel nem győzik kiszolgálni a klienseket. Az egész országban megnövekedett az igény a tojás iránt,

rengeteg olyan cég keresett meg minket is az elmúlt időszakban, akikkel korábban sohasem dolgoztunk.

Mindenki keresi a tojást, bármilyen áron, de nem tudjuk kiszolgálni a megnövekedett igényeket. Olyan is volt, hogy 10–20 bani körül mozgott nálunk a tojás darabjának ára, két héttel ezelőtt 52 bani volt, jelenleg azonban már 65 bani egy tojás ára áfa nélkül. Ez a tojáskrízis várhatóan márciusig fog tartani, hiszen addig az érintett farmok újra tudják telepíteni a levágott állományt, és akkor rendeződik a helyzet. Egyébként számunkra sem kellemes ez a helyzet, hiszen tudjuk, hogy az emberek nem szoktak hozzá ezekhez a magas árakhoz, de kénytelenek vagyunk alkalmazkodni a piachoz” – emelte ki Ivácson.

A „tojásbotrány” oka

A „tojásbotrány” július 28-án tört ki, amikor Hollandia felfüggesztette a teljes tojáskereskedelmét, és az élelmiszer-biztonsági hivatal arra kérte a lakosságot, hogy a fipronil mérgező rovarirtószer-szennyeződés gyanúja miatt átmenetileg ne fogyasszon tojást. Ezt követően 180 tojástermelő telepet zártak be, amelyek közül rövid időn belül 27 helyen szennyezett tojásokat is találtak. Az Origo magyarországi hírportál szerint a fipronil nem okoz heveny tüneteket, de hosszú távon károsítja a májat. A rovarirtó szert vérszívó élősködők (bolha, kullancs) ellen használják, de csak olyan háziállatoknál, amelyeket emberek nem fogyasztanak. A fipronilt két növényi alapú termékbe, a DEGA–16-ba, valamint a Copper Boost elnevezésű készítménybe kevertek bele illegálisan Hollandiában, a baromfitartó telepeket pedig ezekkel a hamisított készítményekkel kezelték, így szennyeződhettek az ott termelt tojások. Mivel Hollandia a világ legnagyobb tojásexportőre, a fertőzött tojásokból Európa több országába is került.

Romániába csupán egyetlen esetet jegyeztek: Temes megyében egy egytonnás folyékony tojássárga-szállítmány volt szennyezett, ám az illetékes hatóság idejében lépett, így a fertőzött szállítmány nem jutott el a fogyasztókig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Tömegkarambol: tizenegy autó ütközött össze a dél-romániai gyorsforgalmi úton – videóval

Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.

Tömegkarambol: tizenegy autó ütközött össze a dél-romániai gyorsforgalmi úton – videóval
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Karácsony éjjel is szólt a RO-Alert – dróntámadásokra figyelmeztették a Tulcea megyeieket

Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.

Karácsony éjjel is szólt a RO-Alert – dróntámadásokra figyelmeztették a Tulcea megyeieket
2025. december 26., péntek

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
2025. december 26., péntek

MCC Erdély: év végéig lehet jelentkezni a középiskolás programba

December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.

MCC Erdély: év végéig lehet jelentkezni a középiskolás programba
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Fagyos karácsony: mínusz 10 fok alá hűlt Székelyföld

Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.

Fagyos karácsony: mínusz 10 fok alá hűlt Székelyföld
2025. december 26., péntek

Mit nézzünk az ünnepek alatt?

Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.

Mit nézzünk az ünnepek alatt?
Mit nézzünk az ünnepek alatt?
2025. december 26., péntek

Mit nézzünk az ünnepek alatt?

2025. december 25., csütörtök

Eszméletét vesztette egy szánkózó nő, miután hátulról nekiütköztek

Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.

Eszméletét vesztette egy szánkózó nő, miután hátulról nekiütköztek
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Karácsonykor álljunk meg a rohanásban, és legyünk jelen az ünnepben

Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.

Karácsonykor álljunk meg a rohanásban, és legyünk jelen az ünnepben
2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében karácsony napjára virradóan

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében karácsony napjára virradóan
2025. december 25., csütörtök

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Hirdetés