
Szükség van a matematikára, viszont néhol a kevesebb több lenne
Fotó: Barabás Ákos
Gondolkodásra, problémamegoldásra tanít az általános és középiskolában oktatott matematika, épp ezért fontos annak oktatása. Ugyanakkor néhol túlzsúfolt a tananyag, ezért nem ártana szellősebbé tenni a tantervet – vélekednek a portálunk által megkérdezett szakemberek.
2018. december 08., 09:482018. december 08., 09:48
2018. november 28., 13:042018. november 28., 13:04
Amióta oktatják a matematikát, azóta közbeszéd tárgya, hogy valóban szükség van-e a bonyolult tételsorokra, illetve hogy a tanultaknak mekkora hányadát fogja hasznosítani a diák a későbbiekben. Annak jártunk utána, hogy miként látják ezt a tanügyi szakemberek.
– fogalmazott határozottan a témával kapcsolatos kérdésünkre Hodgyai László szaktanfelügyelő. Szerinte sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy egyes problémamegoldó készségeik a mindennapi életet illetően a matematikaóráról eredhetnek. „Nem az a legfontosabb, hogy matematikatudósokat neveljünk, sokkal inkább a diákok gondolkodásának fejlesztése és formálása. A számtannál nincs jobb tantárgy erre” – nyomatékosított. Megjegyezte, manapság egyre többen vélik úgy, hogy a matekórán tanultakat a későbbiekben sehol sem használják fel az életben. „Ezt hiába állítják. Nem lehet tudni, hogy akár az általános, akár a középiskolában tanultakra mikor lesz szükség a különböző munkaterületeken. A közoktatás feladata, hogy egy széles alapot biztosítson minden tanulónak, arra számítva, hogy valamikor majd felhasználják a tanultakat” – magyarázta. Ugyanakkor azt elismerte, hogy
sőt egyes területei – például a függvénytan – más országokban csak az egyetemi oktatás szintjén vannak jelen. Ez pedig valóban orvoslásra váró gond.
„Egyetemi tanárok is úgy vélik, hogy a reál osztályokban tanult tizenkettedikes algebra vagy analízis (függvénytan) már nagyon nehéz a fiataloknak és azt inkább egyetemi szinten kellene tanulni, ráadásul a tananyag is túlzsúfolt” – mondta érdeklődésünkre Bálint Csilla középiskolai matematikatanár, aki szerint valamilyen szinten
Megjegyezte, hogy bár valóban szükség lenne némi változtatásra, a matematika rendkívül fontos tantárgy. „Soha nem jelenteném ki, hogy ezt meg amazt nem fogom később felhasználni, mert ezt nem lehet tudni. Ugyanakkor a számtan megtanít egyfajta gondolkodásmódra, problémamegoldásra” – emelte ki.
Aki a középiskolai tanulmányait matematika szakon folytatja, a magánéletét is másként, céltudatosabban szervezi meg, mint azok, akik humán osztályba járnak – véli Sebestyén Júlia nyugdíjas matematikatanár. Ő is a gondolkodás, a problémamegoldás fejlesztését emelte ki a tantárgy kapcsán, ami nagy hasznukra lehet a diákoknak a későbbiekben.
Ha valaki egyetemi szinten, például mérnöki területen szeretné folytatni tanulmányait, annak elengedhetetlenül fontos a megfelelő matematikai eszköztár. Ehhez pedig nagy szükség van az általános és középiskolában megszerezhető tudásra, ami egyfajta alapját képezi a későbbieknek – így látja Domokos József egyetemi oktató, a marosvásárhelyi Vályi Gyula Matematikai Társaság illetékese. Ennek fényében
hiszen ezek sokat számíthatnak majd. Viszont ő is kiemelte, hogy a XI–XII. osztályban tanított matematika már túl magas szintű a diákoknak.
„A matematika tantárgy oktatását – gazdasági tárgyakat is tanítva – nagyon fontosnak tartom. Véleményem szerint minden középiskolát végzett diáknak érettségiznie kellene matematikából. Viszont
– közölte Dimén-Varga László középiskolai tanár. A pedagógus szerint úgy kellene összeállítani a tantervet, hogy sokkal inkább igazodjon a diák által választott profilhoz. „El tudnék képzelni megyénként egy olyan profilú osztályt, ahol kimondottan versenymatekot oktatnak, hogy ne terheljék a többi diákot, aki nem olyan pályára készül, ahol emelt szintű matematikára lesz szükség. Továbbá az érettségi vizsgát is többlépcsősen lenne jó megoldani, az egyes profilok szintjének megfelelően” – fejtette ki.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
1 hozzászólás