Hirdetés
Hirdetés

Medve-tó: még nem nyitották meg, de már születésnapot ünnepelnek

Archív •  Fotó: Boda L. Gergely

Archív

Fotó: Boda L. Gergely

Közösségformáló és szórakoztató programokkal ünneplik a hétvégén Szovátán a Medve-tó 143. születésnapját. A háromnapos program összeállítói minden korosztályra gondoltak, pénteken a gyermekeké és a fiataloké a főszerep, szombaton a szórakozáson van a hangsúly, míg vasárnap, hagyományosan a népzene- és néptáncegyütteseknek tapsolhat a közönség.

Simon Virág

2018. június 07., 15:332018. június 07., 15:33

A közkedvelt tó keletkezéséről több feljegyzés létezik. Szőcs Antal leírása szerint a XIX. század hetvenes éveinek végén a Pálné-gödrének feneke, mely kaszáló volt, teljesen eltűnt, s helyében sötét szakadék keletkezett, amelyben a víz tóvá gyűlt össze. Kis Sándor így ír ugyanerről: „1875 nyarán égi háború következtében a Cseresznyés hegy felől jövő két patak, a Köröstoplica- és az Aranybánya-patak felduzzadt, s a víz a Zoltán hegy alatt meggyűlt, és ott egy tó alakult ki”.

Hirdetés

László János szerint pedig „1879-ben egy nyár végi napon hatalmas dörgés kíséretében a föld megrázkódott, s a Pálné-gödre mellett emelkedő sószikla alázuhant, utána hatalmas porfelhő szállt fel, majd a két patak elgátolódott, s tóvá duzzadt”. Bárhogyan is esett, a helyrajzi okiratok szerint az 1870-es esztendők elején a mai Medve-tó helyén bizonyos Fórika Sándor tulajdonában lévő kaszáló volt, rajta a Köröstoplica- és az Aranybánya-patak haladt át, melyek közül az előbbi a Zoltán-fennsík alatt búvópatakként folyt, s a fennsík déli felén bukkant csupán a felszínre.

A Medve-tó hossza 300, szélessége közel 200 méter, vízfelülete bő 40 ezer négyzetméter, legnagyobb mélysége 18 méter.

A Medve-tóban 66 ezer tonnára becsült oldott sómennyiség van.

A tó kialakulásakor legmelegebb rétegében 80 fokot is mértek. Hőmérséklete a beömlő édesvíz és a fürdőzők miatt csökkent. A tó vizét a múlt század óta használják a meddőség gyógyítására, de ajánlják különböző reumatikus és gyulladásos betegségek kezelésére is.

A 143 éves tó születésnapi ünnepsége pénteken délelőtt buborékfújó- és lufieregető vetélkedőkkel kezdődik, de a gyermekek vonatozhatnak és sportversenyeken bizonyíthatják rátermettségüket. Pénteken 17.30 órakor a Magvető keresztény zenekar lép először színpadra, majd helyi együttesek is koncerteznek, s az est fénypontja a 21 órakor kezdődő Zséda koncert lesz.

A szombati nap első látványossága a huszárfelvonulás lesz, majd a gulyásfőző versenyre jelentkezett csapatok bizonyítják ügyességüket. 12 órakor már meg lehet kóstolni a gulyást, s közben meg lehet hallgatni a helyi Mezőhavas népdalénekeseit. Lesz quad- és motokrossz bemutató, erős embereket is megismerhetünk, majd 18 órától sporttánc és ritmikus torna bemutatóra és közös tornára is várják az érdeklődőket. Közben a színpadon 17 órától Fülöp Denisa lép fel, a nagyobb tömeget a 21 órakor kezdődő Alex Velea és a 21 órakor fellépő Honeybeast koncertre várják.

A szombati napot tűzijáték zárja.

Vasárnap délelőtt sportvetélkedők lesznek, majd az óvodások és kisiskolások néptánccsoportjai lépnek színpadra, szülők, nagyszülők nagy örömére. 20 órakor a Kedves zenekar muzsikál, 21 órától a Holdviola zárja a háromnapos rendvénysorozatot. Mindhárom nap programja a szovátai sportpályán lesz.

A Medve-tó szülinapján még nem lehet fürdeni a tóban, idén is június utolsó hétvégéjén nyitják meg a nagyközönség előtt a közkedvelt és gyógyító vizű fürdőt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után

Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés