Caritas-igazgató: a gazdasági nehézségek idején a törékeny még törékenyebbé válik

Szolgáltatásaink jelentős részét önkormányzati partnerségekben működtetjük, ezért közvetlenül érintenek bennünket a költségvetési megszorítások. Több helyen például a 350/2005-ös törvény alapján egyáltalán nem jelent meg pályázati kiírás, máshol jelentősen csökkentek a szociális célokra fordítható források.
Minden megszorításos időszakban újra láthatóvá válik, hogy egy társadalom valójában mit tart fontosnak.Amikor szűkülnek a lehetőségek, a szociális kérdés rendszerint nem előrébb, hanem hátrébb kerül.

Románia továbbra is jelentős lemaradásban van a szociális és egészségügyi szolgáltatások fejlettsége terén. Stratégia, koncepció és szakpolitikai dokumentum bőven születik, de ezek gyakran nem jutnak el a mindennapok valóságáig, vagy inkább többletteherként nehezednek rá az amúgy is alulméretezett és törékeny ellátási rendszerre.

Nem mellékes kérdés az sem, hogy ha a kiszolgáltatottság az emberek magánügye marad, milyen bizalommal, lendülettel és lelkierővel tud jelen lenni és jövőt építeni az erősebb is.

– A Caritas mint szervezet mennyire érzi a romló gazdasági helyzet hatásait? Hogyan hat az infláció és az áremelkedés a működési költségekre?

– Nagyon erősen érezzük a hatásokat. Az elmúlt időszakban több olyan programot kellett bezárnunk vagy átszerveznünk, amelynek fenntartásához a helyi önkormányzatok már nem tudtak hozzájárulni. Közben megszűntek vagy jelentősen beszűkültek azok a pályázati lehetőségek is, amelyekből korábban infrastruktúrát fejleszthettünk vagy szolgáltatásainkat korszerűsíthettük.

Működési költségeink jelentősen emelkedtek. Az energiaárak, az üzemanyagköltségek, az infláció és a bérek növekedése miatt ugyanabból a forrásból ma kevesebb szolgáltatást tudunk nyújtani. Ez első látásra

Több programunk esetében komoly megszorító intézkedéseket kellett bevezetnünk, beleértve munkatársak elbocsátását is. Ezek mindig nehéz döntések. Nem pusztán munkahelyekről van szó, hanem olyan emberekről, akik sokszor évtizedek óta hordozzák ezeket a szolgáltatásokat, és akik számára a munka nem egyszerűen foglalkozás, hanem élethivatás.

– Mennyire tudják jelenleg kielégíteni a hozzájuk érkező igényeket?

– Jelenleg még sikerül biztosítanunk szolgáltatásaink többségét, és ellátni azokat, akik hozzánk fordulnak. Ugyanakkor ez egyre nagyobb erőfeszítést igényel. A szociális munka ma folyamatos nyomás alatt áll. A szükségletek növekednek, miközben a rendelkezésre álló erőforrások szűkülnek. Igaz ez az idősgondozás és a hosszú távú ellátás területére, ahol a várólisták már most is rendkívül hosszúak.
És hangsúlyosan igaz az elszigetelt települések és közösségek gyermekeinek felzárkóztatására is, miközben

Sokszor az az érzésünk, hogy a szociálpolitika elsősorban dokumentumokban és stratégiákban létezik, miközben a gyakorlati megvalósításhoz szükséges források hiányoznak. Mi a mindennapokban nem elméletekkel találkozunk, hanem konkrét emberekkel. Olyan emberekkel, akiknek segítségre van szükségük ma, nem pedig egy következő költségvetési ciklusban.

Egyre több idő megy el arra, hogy igazoljuk létjogosultságunkat, miközben a mindennapokban emberek ezrei számára nyújtunk olyan szolgáltatásokat, amelyek nélkülözhetetlenek a méltó élethez.

Ugyanakkor fontos őszintén kimondani: az elhivatottság önmagában nem finanszírozási modell. A jó szándék nem tart fenn egy idősotthont, nem biztosít otthoni ápolást, és nem pótolja a szakemberhiányt. Mi természetesen továbbra is ott leszünk azok mellett, akik ránk vannak bízva. Harmincöt éve ezt tesszük. De hogy egy társadalom mennyi gondoskodást engedhet meg magának, az végső soron nem pusztán gazdasági kérdés. Sokkal inkább erkölcsi kérdés. És előbb-utóbb mindannyian szembesülünk majd a válasszal.