
Fotó: Pinti Attila
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, de mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
2026. július 23., 14:372026. július 23., 14:37
2026. július 23., 14:482026. július 23., 14:48
A Tusnádfürdőn zajló Tusványos ideje alatt fokozott rendőri jelenléttel és közúti ellenőrzésekkel igyekeznek fenntartani a közrendet és a közlekedés biztonságát a Hargita megyei rendőrök.
– tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki sajtótájékoztatóján. Elhangzott az is, hogy a közúti szabályok megszegése miatt kilenc szabálysértési bírságot róttak ki, amelyek összértéke meghaladja az ötezer lejt. Emellett négy forgalmi engedélyt is bevontak, valamint egy jármű esetében a rendszámtáblákat is levették. A hatóságok hangsúlyozták, hogy
A rendőrökből álló egységek a rendezvény területén, a környező utcákban, a parkolókban, valamint a Tusnádfürdőre vezető utakon is jelen vannak.
Fotó: Pinti Attila
A közrendvédelmi, közlekedési rendőrségi és bűnügyi nyomozói egységek összehangoltan dolgoznak, céljuk a rend fenntartása, valamint a résztvevők biztonságának szavatolása. Újságírói kérdésre válaszolva elmondták, hogy a tábor területén a vizsgált időszakban nem történt rendbontás.
A közlekedési rendőrök elsősorban a forgalom folyamatosságára, a torlódások és balesetek megelőzésére, illetve
Kiemelték, hogy az ellenőrzések során folyamatosan használják az alkoholszondákat és a drogteszteket is.
A hatóságok arra kérik a Tusványos résztvevőit, hogy értékeikre is figyeljenek,
A közlekedésben pedig arra figyelmeztetnek, hogy mindenki használja a kijelölt parkolóhelyeket, tartsa be a közúti jelzéseket és a rendőrök utasításait.
„Ha valaki gyanús viselkedést, agresszív személyt észlel, vagy erőszakos cselekmény áldozatává válik, azonnal forduljon a legközelebbi rendőrhöz, vagy hívja a 112-es segélyhívó számot” – hívta fel a figyelmet a rendőrség.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 62 éves brassói férfit, miután malinois fajtájú kutyája megtámadott egy másik férfit egy szabadidős övezetében. A rendőrség szerint a gazda nem megfelelően felügyelte az állatot.
A vizsgált európai államok közül a romániai alkalmazottak utaznak a legkevesebbet a munkahelyükre, mégis átlagosan közel 53 percet töltenek naponta ingázással – derül ki egy felmérés vasárnap közzétett eredményeiből, melyeket az Agerpres ismertet.
Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.
Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
szóljon hozzá!