
A gyakorlatban megvalósuló anyanyelvhasználati jogokról tájékozódott az ENSZ-biztos
Fotó: Haáz Vince
A kolozsvári tanácskozást követően Marosvásárhelyen találkozott az oktatási intézmények, egyetemek és középiskolák képviselőivel Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja.
2018. december 07., 12:502018. december 07., 12:50
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MACISZESZ) által szervezett megbeszélésen öt olyan romániai egyetem küldöttje vett részt, amelyben magyar nyelvű oktatás is folyik. A felekezeti középiskolai oktatást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium igazgatója képviselte, valamint jelen volt Ferencz S. Alpár az RMPSZ részéről, az RMDSZ-t pedig Szabó Ödön parlamenti képviselő és Novák Csaba Zoltán szenátor képviselte. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Novák Csaba Zoltán, Vincze Lóránt, a FUEN elnöke és Fernand de Varennes ismertette mindazt, ami a megbeszélésen elhangzott. Elmondták, három nagy témakörről esett szó:
Annak ellenére, hogy léteznek törvények, Románia nem tartja be azokat – hangsúlyozta Vincze Lóránt, aki elmondta, konkrétan a marosvásárhelyi katolikus iskoláról, illetve a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumról is szó esett, akárcsak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről.
Szabó Béla, a MOGYE magyar tagozatának vezetője lapunknak elmondta, informális találkozó volt, amelyen az egyetem helyzetét ismertette az ENSZ-biztossal: azt, hogy bár létezik az anyanyelvű oktatásra vonatkozó törvény, mégsem tartják tiszteletben, mert a tanintézet román többségű vezetősége az egyetemi autonómiára hivatkozik.
– mondta a professzor.
Fotó: Haáz Vince
Fernand de Varennes több jogi egyetemen is tanít, a kisebbségi jogok a szakterülete. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy francia nemzetiségű kanadai–ausztrál állampolgár, aki néhány hónapja tölti be az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) különmegbízotti tisztségét.
A közelmúltban Bécsben tájékozódott az ausztriai romák helyzetéről, jövő héten pedig Jerevánba utazik. Elmondta, Kanadában a francia nemzeti kisebbség mintegy hatszázezres létszámú, és most éppen a saját, francia tannyelvű egyetem létrehozásáért küzd. Erdélyi útja során teljes rálátást nyert a romániai magyar közösség helyzetére, az itt elhangzottakra pedig tekintettel lesz további munkája során. Legközelebb Genfben lesz egy nemzetközi konferencia, amelynek a nemzeti kisebbségi jogok a témája, és amelyen kezdeményezik, hogy a kisebbségi jogok váljanak alapvető emberi jogokká.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
szóljon hozzá!