Zsúfoltság, pimaszság a marosvásárhelyi szülészeten

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Úgy tűnik, nem volt teljesen helytálló a Maros Megyei Klinikai Kórház sajtószóvivőjének azon nyilatkozta, miszerint intézményük szülészeti osztálya fel lenne készülve a nagykórházból az itteni felújítás miatt átküldött kismamák fogadására. Egy marosvásárhelyi, éppen ebben az időszakban szülő kismama zsúfoltsággal, ideges, pimasz személyzettel és gyógyszerhiánnyal szembesült. Az illetékesek szerint csak kisebb fennakadás történt.

Vass Gyopár

2014. október 10., 11:122014. október 10., 11:12

2014. október 10., 11:152014. október 10., 11:15

A szülés előtt álló kismamákat az elmúlt két hétben azért irányították a régi szülészetre, mert a Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban egy folyosószakasz felújítása miatt a szülőszobák megközelíthetetlenné váltak. Múlt kedden a Maros Megyei Klinikai Kórház sajtószóvivője, Cosmin Blaga portálunknak kifejtette: minden szükséges intézkedést meghoztak, és a klinika felkészült arra, hogy a következő két hétben az összes szülést lefedjék. A valóság azonban másként fest – legalábbis néhány újdonsült kismama szerint.

Hiányzó gyógyszer és jóindulat

A marosvásárhelyi Hajnal Csilla múlt pénteken adott életet második gyerekének a régi szülészeten, az elsőt a nagykórházban szülte, így összehasonlítási alapja is volt. Elmondta: egyik problémája volt, hogy Rh-negatív vércsoportú, s mivel kislánya Rh-pozitív vércsoporttal született, a szülést követő 72 órában egy immunoglobulin injekciót kellett volna kapjon. Az injekció azért fontos Rh-összeférhetetlenség esetében, mert ha ezt az édesanya nem kapja be, olyan antitestek képződhetnek a szervezetében, amely akár egy következő teherbeesést vagy egészséges gyerek születését gátolhatják. Bár az anyukának a szülés után azt mondták, hogy megkapja az injekciót, sorozatos kérdezősködései ellenére sem történt meg ez az előírt 72 órán belül. Miközben egyik alkalmazottól a másikig küldték, azzal mentegetőztek az alkalmazottak, hogy a nagykórház küldi a betegeket, de bezzeg gyógyszereket nem. Vasárnap este végül közölték vele, hogy a kórháznak nincs ilyen gyógyszere. „Akkor azt mondtam, rendben, előfordul, hogy kifogynak a készletből, de akkor miért nem értesítettek idejében, hogy megvegyük a 400-500 lej értékű készítményt?” – tette fel a kérdést a kismama, hozzátéve, hogy ennek beszerzése is külön tortúra lehet, hiszen korántsem biztos, hogy az injekciót a gyógyszertárakban azonnal meg lehet vásárolni. Végül hétfőn reggel csak került két ilyen injekció, amit a kismamának, illetve a szintén hasonló helyzetben lévő szobatársának beadtak, igaz, túl a 72 órás határidőn.

Zsúfoltság mindenütt

A kismama – akinek a terhességét kísérő nőgyógyásza nem vehetett részt a szülésén, mivel a nagykórház alkalmazottja – azt is furcsállja, hogy péntek reggeltől hétfő reggelig nem látta őt nőgyógyász. Ugyanakkor a kórtermi körülmények sem éppen kismamáknak valók, tudniillik a kis helyiségben négy kismama és négy újszülött volt, amúgy is tologatni kellett a kiságyakat a kórteremben, ha valaki mozogni akart, látogatási időben azonban még rosszabb lett a helyzet.

Hogy a mosdók nem voltak felszerelve, azon a kismama már nem is csodálkozik, de azon igen, hogy az első gyerekes anyukáknak senki meg nem mutatta meg, hogyan szoptassák, tegyék tisztába gyerekeiket. Hiába tévedett a kórház személyzete, mindig a páciens volt a hibás – összegezte a fiatal anyuka, akinek a kórházból való kiengedése sem ment zökkenőmentesen, ugyanis amikor már útra készen álltak, kiderült, hogy csak a kislánya kibocsátó papírját írták meg, az övét nem, és amikor rákérdezett, ismét érdekes választ kapott: írja meg ő saját magának... „Akkor ne állítsák azt, hogy fel vannak készülve” – vonta le a végkövetkeztetést a kismama.

A kórház mentegetőzik

A Maros Megyei Klinikai Kórháznak október 7-én ismertettük e-mailben a panaszokat, melyekre csütörtökön érkezett válasz. A helyzetből adódó túlterheltség miatt „a gyógyszer- és fogyóanyagkészletben fennakadások történhetnek hétvégén. Tisztázni szeretnénk, hogy az orvosi személyzet és a kórház vezetősége azonnal meghozta a megfelelő intézkedéseket, hogy a betegek időben megkapják a szükséges gyógyszereket és a megfelelő orvosi ellátást” – áll az Ovidiu Butuc menedzser által aláírt válaszban, amely arra is kitér, hogy ugyan a megye egész területéről érkeznek szülni nők az intézményükbe, egyetlen esetet sem utasítottak vissza, minden páciensüket a szükséges orvosi ellátásban részesítették. „Biztosítjuk önöket, hogy intézményünk orvosi személyzete minden helyzet kezelésére fel van készülve” – erősíti meg a levél utolsó mondata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés