
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros szervezet (RMGE-Maros) szeptemberben két nagy megmérettetésen is részt vesz. Előbb 5-én Mikházán tartanak gazdanapot, 23. és 27. között a Budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra és Vásárra (OMÉK) hívták meg, ahol külön standjuk lesz.
2015. június 30., 14:342015. június 30., 14:34
Már mindkét rendezvényre gőzerővel folyik a felkészülés – mondta el az RMGE-Maros elnöke, Csomós Attila. Ami a mikházi gazdanapokat illeti, a tavalyi nagy sikerű csűrszínházi bemutatkozás után az idén várható, hogy még nagyobb arányú lesz a részvétel – mondta az elnök.
„Nem csak mezőgazdasági jellegű szakelőadásokat kívánunk tartani, sokkal inkább a gyakorlati oldalra terelnénk a hangsúlyt. Kiállítások lesznek feldolgozott mezőgazdasági termékekből, kézműipari tárgyakból, mezőgazdasági gépeket mutatunk be, emellett a gazdakörökben működő kultúrcsoportoknak lehetőséget nyújtunk, hogy néptáncokkal, népdalokkal lépjenek színpadra. És természetesen nem marad el a program gasztronómiai része sem. Főzőversenyt szervezünk, amelyre várjuk a benevezőket a 0740-371 211-es telefonszámon, vagy a rmgems@clicknet.ro e-mail címen” – tájékoztatott az elnök. Várják azok jelentkezését is, akik mezőgazdasági jellegű, kézműipari, vagy bármilyen más jellegű olyan termékeiket szeretnék megmutatni a közönségnek, amelyeket saját gazdaságaikban állítanak elő.
A mikházi gazdanap a budapesti OMÉK-en való bemutatkozás főpróbájának is tekinthető. A szeptember végi rendezvény Magyarország legnagyobb ilyen jellegű, kiállítással egybekötött vására, amire kétévenként kerül sor. A 2013-ason is jelen volt az RMGE-Maros, akkor a Hangya szövetkezet biztosított számukra helyet. Idén a rendezők már külön standot biztosítanak részükre.
A Kárpát-medencei vendéggazdálkodókat a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya hívja meg.
Csomós Attila elmondta, számukra nagy megtiszteltetés, hogy részt vehetnek Magyarország legnagyobb ilyen jellegű rendezvényén. Már jelentkeztek is olyan gazdálkodók, akik erdei gyümölcsöket dolgoznak fel, vadnövényekkel ízesített ecetet, hagymalekvárt, gyógynövényszörpöket, állati eredetű tartósított élelmiszertermékeket, küküllőmenti borokat kívánnak bemutatni, vagy hagyományos gyapjúból készült termékeket állítanak elő. Kibédi posztószövő, kendi csuhéfonó, nyárádmenti zöldségtermelő, méhész, homoktövis-termesztő és feldolgozó jelentkezett be eddig. De még van lehetőség arra, hogy mások is bejelentkezzenek az OMÉK-on való részvételre.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!