Közvitát tartottak szerdán a marosvásárhelyi városháza által szervezett és tervezett őszi fakivágások előtt a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban. Az évenként megszervezett tanácskozás idén inkább nyugodt hangulatban zajlott, volt azonban egy-két hangos beszólás.
2014. november 06., 15:262014. november 06., 15:26
Peti András alpolgármester felszólalásában hangsúlyozta: a fakivágási bizottságnak két civil személy is tagja, ami fokozott biztosítékot jelent a munkálatok megfelelő kivitelezésére, majd rámutatott: a zöldövezet örökség, és ezt a hivatal is figyelembe veszi.
Amikor Claudiu Maior alpolgármester az önkormányzat által végzett munkálatokról kezdett el beszélni, félhangosan rászólt egy jelenlévő, hogy inkább ne csináljanak semmit, mintsem hülyeségeket. Az alpolgármester válasza erre az volt, hogy Marosvásárhely a harmónia városa, nem a cirkuszé, és ők továbbra is végzik dolgukat, ha ez nem is tetszik mindenkinek.
Anca Teban, a fakivágásokért felelős igazgatóság aligazgatója ismertette az idei fametszési- és kivágási tervet, amelyben 39 utcai fasor, valamint 15 tanintézet fái szerepelnek, 162 lakótársulás igényeit vették figyelembe, mindez összesen háromszáz fa kivágását jelenti, amelyből 19 egészséges. A legtöbb igénylés a Tudorból és a Kövesdombról érkezett.
Újdonság, hogy idéntől törvény szabályozza, hogy az egészséges fákat csak a környezetvédelmi hatóság engedélyével vághatják ki. Az egyik lakótársulási elnök üdvözölte a tényt, hogy a metszéseket, kivágásokat lakótelepenként végzik, nem összevissza, majd azon kifogásának adott hangot, hogy az elmúlt időben a Budai Nagy Antal lakótelep környékén négy fa dőlt ki, továbbiak is veszélyeztetik a lakók és javaik épségét, és arra hívta fel a figyelmet: ha nem tesznek valamit, és ez így folytatódik, be fogják perelni a hivatalt.
A közvitán egy, a napokban készült oktatófilmet is levetítettek, melyet Szakács László ökológus, a Rhododendron környezetvédő szervezet alelnöke, a fakivágási bizottság egyik civil tagjának magyarázatai kísértek. A film egy koros, egy tömbházhoz viszonylag közel levő, annál magasabbra nőtt fa szakszerű ritkítási, metszési folyamatát mutatta be. Szakács elmondta: vannak helyzetek, amikor szükségszerű egy fa kivágása. Vannak olyan példák is, amelyek alátámasztják: inkább vágják ki az egyes fákat, mintsem visszafordíthatatlanul csonkítsák meg őket.
Egy, a közvita helyszínéhez közel lakó személy azt kifogásolta, hogy utcájukban húsz teljesen egészséges fát csonkítottak meg, és szerinte a Jókai (Eminescu) utcában is „cölöpöket faragtak” az egykori fákból. Sokan panaszkodtak arra, hogy a fák elsötétítik a lakásokat, volt olyan lakótársulási elnök, aki elmondta: szinte reggeltől estig kell égetni a villanyt, olyan sötétség van a lakásokban.
A fakivágások rengeteg vitához vezetnek egy-egy tömbház lakóinak körében, különösen akkor, amikor a földszinti lakók meg akarnak szabadulni egy-egy fától, ám az emeletek lakóit nem zavarja a növény, és nem egyeznek bele annak kivágásába. Egy másik probléma, hogy a lakók több mint fele bele kell egyezzen a kivágásba, ami különleges esetekben több száz lakos megkeresését jelenti. Amellett, hogy esetenként a fák valósággal ránőnek a tömbházakra, egy másik sokat emlegetett gond a madárfészkek, illetve a csókák voltak. Kósa István biológus felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a fák kivágása nem fogja megoldani a csókaproblémát, mert a madarakat a tömbházak közelében lévő szemeteskukák vonzzák. A közvitán nem tértek ki a listán szereplő köztéri fák sorsára.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!