Zárjuk az ajtót, még ha otthon is vagyunk!

A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya kért fel, hogy figyelmeztessük a lakosságot a betörők, besurranó tolvajok által okozott anyagi károk elhárítása érdekében foganatosítható biztonsági szabályok betartásának szükségességére.

Bakó Zoltán

2012. október 17., 13:152012. október 17., 13:15

2012. október 17., 13:282012. október 17., 13:28

Mint közölték, igen fontos, hogy a lakások ajtaját zárva tartsuk, még akkor is, amikor otthon tartózkodunk, mert a besurranó tolvajoknak elegendő néhány másodperc – miközben a ház lakói a fürdőszobában tartózkodnak vagy alszanak –, hogy „megszabadítsanak” értékeinktől. Ilyenkor halkan bekopognak, ha nem jön válasz megpróbálják a kilincset, amikor pedig tetten érik őket, azzal mentegetődzenek, hogy valakit keresnek – általában egy nem is létező személy nevét hozzák fel.
Amennyiben ismeretlen személyek kopogtatnak be árút vagy különböző szolgáltatásokat kínálva, ne engedjék be a lakásba. Nem ritkán történt meg, hogy az ilyen vigécnek álcázott személyek lopták meg a naiv lakókat.

Ne tartsanak a lakásokban nagyobb pénzösszegeket, vagy ha mégis, ne hozzák nyilvánosságra, ugyanis gyakran történik meg, hogy egészen nagy összegeket lopnak el a betörők. S ez nem véletlen – általában pontos információk alapján választják ki a lakásokat.

Használják elővigyázatosan a kaputelefonokat! Ha nem figyelünk, megtörténhet, hogy pont egy tolvajt engedünk be a lépcsőházba. Ne bízzanak feltétel nélkül, ha valaki postásként, számlakihordóként, reklámlapszóróként vagy óraleolvasóként jelentkezik be. Akiknek valóban joguk van belépni a lépcsőházakba, általában rendelkeznek beléptető kártyával is. Ha meg mégis beengednek ismeretleneket, figyeljék meg, hova kopogtatnak be.

A fentiek alátámasztására álljon itt egy példa is egy besurranó tettesről. Az eset kedden történt Szászrégenben. A Munkás utcából riasztotta egy ott lakó a rendőrséget, hogy lakásából pénzt loptak el. Mint később kiderült, a záratlan ajtó okozta a bajt. Egy 23 éves szászrégeni fiatal nő, N. K. hatolt be a lakásba, s elvette a szobaasztalon levő százlejes bankót, s azzal kereket is oldott. Rövidesen azonosították a tettest, s most magánlaksértés és minősített lopás alapos gyanújával folytatnak eljárást ellene. A károsul ezúttal visszakapta a pénzét, ám rosszabbul is végződhetett volna a dolog egyszerűen egy nyitva hagyott ajtó miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 12., vasárnap

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében

Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán

Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán
2026. április 11., szombat

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében

Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében
2026. április 11., szombat

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor

Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején

Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
Hirdetés