Wass Albert márpedig nem székely

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Idén elmaradt Udvarhelyen Wass Albert 108. születési évfordulójának (január 8.) megünneplése, ugyanis a tavalyi gyertyagyújtás részvevői ellen ügyészségi eljárás indult akkor. Bár az író igencsak kegyvesztett a román állami hatóságok szemében, mégis egymásnak ellentmondó határozatok születnek azok ügyében, akik nyilvánosan próbálnak emléket állítani vagy megemlékezni Wass Albertről. 

Jánosi András

Szőke László

2016. január 14., 15:582016. január 14., 15:58

A hatósági eljárások hivatkozási alapja a 2002-es 31. sürgősségi kormányrendelet, mely tiltja a béke és emberiesség ellen elkövetett bűnökért elítélt személyek kultuszának ápolását és terjesztését. Wass Albert azért került tiltólistára, mert távollétében egy kolozsvári népbíróság 1946-ban gyilkosságra való felbujtásért elítélte. Az akkori határozat „érdekessége”, hogy az állítólag 1942-ben elkövetett bűnért egy 1945-ben hatályba lépett törvény alapján ítélték el, melyet visszamenőleg alkalmaztak Wass esetében.

Az udvarhelyi gyanúsítottat felmentették

Wass Albert születésének tavalyi 107. évfordulója alkalmából tucatnyian emlékeztek meg gyertyagyújtással a székelyudvarhelyi szoborparkban. A szervezők ellen hivatalból indult ügyészségi eljárás a már említett 31. kormányrendeletre való hivatkozással, hogy állítólag a gyertyagyújtás a béke és emberiesség ellen elkövetett bűnökért elítélt személyek kultuszának ápolását és terjesztését tiltó rendelkezés megszegését jelentette.

Marosi György, az egyik gyanúsított, Incze Dániel Hunor ügyvédje tavaly úgy fogalmazott, hogy a gyertyagyújtás, valamint tizegynéhány ember békés főhajtása még szervezett tiltakozásnak is aligha tekinthető, nemhogy úgynevezett propagandatevékenységnek.

Az Udvarhelyi Híradó az író 108. születési évfordulójának alkalmából megszerezte a tavalyi eset ügyészségi határozatát, melyben a helyi ügyészség egészen „elmés” fordulattal utasította el a vádemelést. Viorel Oace arra hivatkozva vetette el az ügyet, hogy a megemlékezés az udvarhelyi szoborparkban található Vándor székely mellszobra előtt történt, márpedig Wass Albert nem székely, hiszen egy kolozsvári nemesi család sarja. A Wass Albert elleni 1946-os ítéletet is idézi a főügyész, hogy abban nem háborús bűnért, hanem gyilkosságra való felbujtásért ítélték el az írót. 

Elmarasztaló ítélet egy szovátai esetben

A szovátai, 62 éves Tóth Ferencet – aki saját udvarára állított egy Wass Albert-mellszobrot – ugyancsak a 31. kormányrendeletben foglaltak miatt állították bíróság elé, és 2015 novemberben alapfokú ítélet született ellene a segesvári bíróságon. Tízezer lejre büntették ügyfelemet – nyilatkozta az Udvarhelyi Híradónak nagyváradi ügyvédje, Menyhárt Gabriella Éva. Elkobozták a mellszobrot, a Wass Albert nevét tartalmazó márvány névtáblát, a nemzeti színű szalagokat, és a perköltség megtérítését is Tóth Ferencre terhelték. Az alapfokú ítéletet megfellebbezték, a fellebbviteli eljárás első tárgyalására március elején kerül sor.

Marosi György ügyvéd a hasonló esetek kapcsán fogalmazta meg: érthetetlen, hogy miért szolgálnak rá jobban a hatóságok vegzálására a Wass Albertre emlékezők azokhoz képest, akik egy béke és emberiesség ellen elkövetett bűnökért elítélt és kivégzett diktátor, Ceaușescu kultuszát terjesztik. Wass Albert könyvei ráadásul be sincsenek tiltva, erdélyi kiadó gondozásában ma is meg lehet vásárolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket