Waldorf előkészítő Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Elindult az első Waldorf-pedagógiával működő előkészítő osztály Marosvásárhelyen. A Waldorf óvodai csoportba járó gyerekek szülei azt szerették volna, ha gyermekeik ugyanolyan ideológia szerint folytassák tanulmányaikat, így született a kezdeményezés.

Becze Dalma

2014. november 05., 13:492014. november 05., 13:49

2014. november 05., 13:502014. november 05., 13:50

Éppen kincset ástak az iskola udvarán a Waldorf előkészítő osztály tagjai ottjártunkkor. A gyerekek sorra szaladtak a tanító nénihez, hogy elújságolják a kutatás legújabb fejleményeit. Voltak olyanok is, akik inkább almát rágcsáltak, és sétáltak a napsütésben, mások egymás között beszélgettek. A gyerekek nem egyformák, így nem lehet egy séma szerint tanítani őket, ez a Waldorf-pedagógia egyik nagyon fontos szempontja. Reggel Palotás Csilla tanító néni mindenkit személyesen köszönt, távozáskor pedig mindenkihez van egy kedves szava, de azt is elmondja, ha valamire jobban oda kell figyelnie majd a jövőben.

„Van egy reggeli találkozónk, amikor körbe ülünk családias hangulatban, körbeadunk egy követ, ennek során bárki beszámolhat az elmúlt nap történéseiről, ha szeretne. Ezt egy kis ritmusos járás vagy dalolás követi, majd hozzálátunk a napi témánkhoz. Egy témát több ideig boncolgatunk, egyforma arányban fejlesztjük a szellemi és a manuális készségeket. Nem csak információátadásra törekszünk, hanem gyakorlatra és tapasztalatszerzésre is” – mondta a tanítónő, aki dolgozott már egyéb alternatív pedagógiákkal, most pedig örömmel foglalkozik a 17 előkészítőssel.

A Waldorf-iskola megszervezését olyan szülők kezdeményezték, akiknek a gyerekei az óvodában is ilyen pedagógia szerint tanultak. A folytonosságot szerették volna biztosítani számukra, így sokat dolgoztak azon, hogy elinduljon az előkészítő osztály. A Nidus Waldorf Egyesület tagja, Csíki Orsolya elmondta, a Maros Megyei Tanfelügyelőség segítőkész volt ez ügyben. „Egy befogadó iskolát kellett találnunk, valamint egy címzetes tanító nénit. Már a tavaly hozzáláttunk, és nagyon örülünk, hogy elindult az iskolai Waldorf-oktatás” – mondta az egyesületi tag.

A gyerekek különböző ütemben fejlődnek, van, aki lemarad, és van, aki előbbre jut – így gondolja Fogarasi Ferenc, akinek mindkét gyereke Waldorf osztályokban tanul. „Nagyon fontos, hogy a gyerek legyen a központban, és a tananyag hozzá legyen igazítva. Nem lehet kiírni egy normát, amelyhez mindenkinek igazodnia kell, és nem figyelembe venni a különbségeket. Nekünk nagyon fontos, hogy gyermekeink ha kell, tudjanak felzárkózni, ha kell, tudjanak előbbre haladni, ezért választottuk a Waldorfot. Sokan előítéletesek ezzel szemben, de én azt mondom, hogy addig ne formáljanak véleményt, ameddig nem látták a saját szemükkel, hogy mi zajlik egy-egy foglalkozáson. Én egy kolozsvári nyílt napon győződtem meg arról, hogy ezt szeretném a gyerekeim számára” – mondta az édesapa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés