Vonalkódcsere: ötezer lejt „spórolt” volna, ha nem bukott volna le

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Találékonyak a bűnözők a nyári időszakban, úgy látszik, kánikulában beindul a fantáziájuk. A Maros Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop egy egész sor, az elmúlt napokban megoldott vagyon elleni bűncselekményről számolt be.

Bakó Zoltán

2016. június 28., 17:442016. június 28., 17:44

Eddig szokatlan módon igyekeztek pénzhez jutni a jobbára vidéki környezetből érkező bűnözők – tej- és kávéautomatákat vámoltak meg, vonalkódot hamisítottak, lovat kötöttek el.

A csütörtökről péntekre virradó éjszakán a marosvásárhelyi járőrök a Dacia piaci tejautomatánál egy gyanúsan viselkedő férfit vettek észre, amikor pedig igazoltatni akarták, az elszaladt. Rövidesen a Brassói utcában elfogták, megmotozták, és egy vágó-feszítő eszközt találtak nála. A vizsgálat során kiderült, hogy a mezőbándi 20 éves férfi átmászott a piac kerítésén azzal a szándékkal, hogy a kávéautomatát fossza ki, ebben azonban a rendőrök megjelenése megzavarta. Ám kiderült az is, hogy korábban (június 15. és 23. közötti éjszakákon) már járt a Gyémánt (Diamant) és Dacia piacokon, ahol négy kávé- és tejautomatából szedte ki a pénzt, összesen mintegy 2500 lejt. Ellene most minősített lopás és lopás kísérletének alapos gyanújával folytatnak bűnügyi vizsgálatot.

Szombaton Szászrégenben egy idegen fiatalember ment be egy házba azzal, hogy adjanak neki egy pohár vizet. Amíg a háziasszony vízért ment, a 16 éves szászrégeni illetőségű fiatal ellopott a házból két mobiltelefont. Ellene is minősített lopás miatt folytatnak eljárást.

Ugyancsak szombaton a gernyeszegi, marosszentgyörgyi és marosvásárhelyi rendőrök három helyszínen tartottak házkutatást olyan személyek lakásán, akiket azzal gyanúsítottak, hogy június folyamán Nyárádtőn és Nagyernyében több lakásba betörtek, s többek között motorfűrészt, motoros kaszát és fúrógépeket loptak. A házkutatások során meglelték az ellopott tárgyak 70 százalékát. Egy 27 és egy 30 éves személyt vettek őrizetbe.

Még június 23-án értesítették a marosvásárhelyi rendőrséget egy építőanyagokat és belsőépítészeti termékeket forgalmazó áruházból, hogy valaki kicserélte két termék vonalkódját, hogy így a kasszánál kevesebbet fizessen. Mint utóbb kiderült, a csalást egy nagyszebeni 41 éves férfi követte el, aki így 4860 lejjel fizetett kevesebbet, mint amennyi a megvásárolt áru értéke volt. A szebeni férfit őrizetbe vették, előállították a bíróságon, ahol elrendelték ellene a 30 napra szóló előzetes letartóztatásba vételt csalás és hamisítás miatt.

Szombaton este a szovátai városi rendőrséget értesítette egy gyulakutai lakos, hogy a községhez tartozó Rava faluban lévő, villanypásztorral őrzött legelőjéről ellopták egy kancáját és egy csikóját. Az ügyben nyomozni kezdett a székelyandrásfalvi és újszékelyi (Hargita megye), valamint a gyulakutai (Maros megye) rendőrség is, és végül bebizonyosodott, hogy a lopást két újszékelyi illetőségű férfi követte el. Portájukon meg is találták a két ellopott lovat. A lókötők ellen szabadlábon folytatnak kivizsgálást minősített lopás alapos gyanújával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton