
Fotó: Boda L. Gergely
Elkezdődött annak a vízvezeték-hálózatnak a kiépítése, amelynek fő nyomócsöve Marosvásárhelyről kiindulva Marosszentkirályon, Náznánfalván keresztül, Bergenyét is érintve ér Mezőbándra, s a nyomvonalon levő településekre szállítana jó minőségű ivóvizet.
2014. november 19., 21:032014. november 19., 21:03
2014. november 20., 10:182014. november 20., 10:18
Régi anekdota, hogy majálisi kötélhúzáskor az egyik ravasz székelykövesdi, látva a paniti túlerőt, elkiáltotta magát: előre panitiak! Erre lendületbe jött a paniti csapat, hátrahúzás helyett előre lépett és elveszítette a versenyt. Nos, az anekdota azóta is él, a panitiak nem haragszanak érte, mintegy jelszóvá is vált a dolgos, szorgalmas emberek lakta községben. Most úgy tűnik, egy kissé módosítani kell rajta, valahogy így: ivóvízre, panitiak! Ugyanis munkagépek jelentek meg a környéken, túrják a földet, árkokat ásnak, csöveket fektetnek le, amelyeken majd eljut az éltető víz Mezőpanitba, s ha minden a tervek szerint történik, Mezőbergenyébe és Csittszentiványra is.
A község polgármestere, Bartha Mihály bizakodó. „Uniós programot kihasználva a megyei tanács egy nagyobb horderejű munkálatra pályázott – és nyert – amellyel több település jutna jó minőségű ivóvízhez. Ennek részét képezi a több millió eurós értékű, minket is érintő beruházás. Két és fél éven keresztül folyamatosan óvták meg a versenytárgyalások eredményeit, most végre eljutottunk oda, hogy van kivitelező, elkezdődhettek a munkálatok” – mondta el a polgármester. Ha minden a beütemezett tervek szerint halad, jövő ilyenkorra már működni is fog a vezetékhálózat – tette hozzá bizakodva. S akkor mintegy ötezer ember sok évtizedes gondja oldódik meg, válnak valóra a korszerűbb életet illető vágyaik.
Arra a kérdésre, hogy a Marosvásárhelytől alig 10 kilométerre fekvő Mezőpanitban miért nem volt eddig ivóvízhálózat, amikor más, sokkal távolabbi és sokkal kisebb településeken van, annyit mondott: „talán nem volt jó a lakosság nemzetiségi összetétele”.
A vezetéket már régen kiépítették, csak nem volt mire rácsatlakozni. Pedig a jó minőségű ivóvízre igencsak szükség lenne, illetve van a környéken. Bergenyében és Csittszentiványon – hiába vannak közelebb a Maroshoz – nincs víz. Azazhogy vannak kutak, de egyes szélső utcákban hiába vannak, ha nincs bennük víz. Panitban aszályos időszakban ugyanez a helyzet: a falu egyes részein a kutak kiszáradnak, az embereknek spórolniuk kell a vízzel. Azt pedig bárki elképzelheti, mit jelent ez: aszályban több víz kell, főként az állatok itatásához.
Ami a munkálatokat illeti: a kivitelező ebben az időszakban a településeken kívüli részeken dolgozik, ássa az árkokat, rakja le a fő nyomócsöveket, hogy ne zavarják a falvak életét télvíz idején. Ha majd megenyhül az idő a tavasszal, akkor kerül sor a belterületeken végzendő munkálatkora. Ezután következik az, hogy a paniti betérőnél szivattyúházat építsenek a dombtetőre, ide nyomatják fel a vizet, majd innen ereszkedik alá a faluban már hét éve meglévő vezetékrendszerbe. Ugyancsak szivattyúház épül majd Mezőbergenyében is.
A következő lépés az lesz, hogy pályáznak saját hálózat kiépítésére Bergenyében és Csittszentiványon.
Jelenleg a szentiványiak jó része egy, a falu elején, a megyei út mentén levő, amúgy kiépített, rendbe tett forrásból viszi a vizet inni, főzni meg mosni, ugyanis a falu jelentős részében szárazak a kutak. Nem könnyű dolog a vedrekkel, palackokkal cipekedni minden nap, különösen télvíz idején. Ezért is lenne fontos, hogy végre elkészüljön a vízvezeték-rendszer. Amire most már minden remény meg is van a polgármester szerint. Ha valami nem köti meg a kerekeket, esztendő ilyenkorra működni fog a hálózat.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!