Fotó: Boda L. Gergely
Sajtóreggeli keretében mutatta be kampányprogramját csütörtökön reggel Nagy András, Szászrégen magyar polgármesterjelöltje, két RMDSZ-es önkormányzati képviselőjelölt, Tudor Veronika és Bodó Zoltán társaságában. Beszélt a polgármestersége alatt megfogalmazott és meg nem valósított tervekről, kiemelte, hogy fontosnak tartja a fiatalok itthon tartását s a régeni romák beilleszkedését.
2016. május 05., 18:572016. május 05., 18:57
Nagy András nem kívánta minősíteni a most leköszönő szociáldemokrata városvezetést, inkább a terveiről beszélt, hiszen mint hangsúlyozta, azt szeretné, hogy egy jóérzésű kampány legyen Szászrégenben.
Az RMDSZ-nek a nemsokára véget érő ciklusban hét önkormányzati képviselője van, legalább ennyi jelölt bejuttatása a mostani cél is. Ami a jelölteket illeti, Nagy András elmondta, hogy Aszalos Gábor a megyei tanácsosi listán kapott befutó helyet, így ő ezután onnan erősítheti Régent.
Három, a közéletben most bemutatkozó fiatal is felkerült a régeni tanácsjelöltek jegyzékére: Kelemen Szabolcs jogász, Horváth Dániel állatorvos és Makkai Alpár programozó. A magyar közösséget képviseli még Demeter Mária, Márk Endre és Györfi István.
Szászrégenben hat polgármester-jelölt van Nagy András mellett, a 2012-ben megválasztott jelenlegi városvezető, Maria Precup is újabb mandátumért indul.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!