Visszaszerezné a megyei tanácsi elnökséget az RMDSZ

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Elnököt állítana a megyei önkormányzat élére az RMDSZ Maros megyei szervezete.

Szucher Ervin

2016. március 17., 19:592016. március 17., 19:59

2016. március 17., 20:382016. március 17., 20:38

Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei vezetője elmondta, hogy szervezetük miként látja a megyei önkormányzati lista elméletileg befutónak számító első tizenhárom helyét. A megyét három részre osztották: a keletiben a történelmi Marosszék – Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy és környéke – kapott helyet, a nyugatiba Szászrégent, Dicsőszentmártont, Segesvárt, Radnótot, Marosludast, Nyárádtőt, Nagysármást és környékét sorolták be, míg a harmadikat Marosvásárhely alkotja. A demográfiai mutatók és a korábbi választási eredmények alapján az első kistérséget négy befutó hely illetné, a másodikat és harmadikat mindössze három-három. Ugyanakkor a szövetség országos szabályzata szerint a listán a lehetséges bejutók között helyet kapna a szervezet megyei elnöke, valamint a nőszövetség és az ifjúsági szervezet egy-egy jelöltje. 

Arra a kérdésre, hogy ezek után miként fér meg a 13-as listán az MPP vagy akár az EMNP esetleges jelöltje, Brassai elmondta, hogy „ezen még lehet változtatni”. Egyelőre arra sincs pontos válasz, ki lenne az RMDSZ jelöltje a megyei tanács elnöki tisztére, bár egyre többet hallani Péter Ferenc szovátai polgármester, illetve Brassai Zsombor nevét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés