
Osztályfőnöki órákon, tájékoztató kampányok, vetélkedők és önkéntesek segítségével próbál a fiatalokhoz elérni a drogfogyasztás megelőzéséért harcoló megyei központ.
2015. szeptember 22., 19:322015. szeptember 22., 19:32
Az idei tanévben is megszervezik Az én drogellenes üzenetem elnevezésű országos vetélkedő helyi szakaszát. A diákok rajzokkal, kisfilmekkel, versekkel üzenhetik társaiknak és a közönségnek: A drogfogyasztás káros az egészségre, a személyiségre és a családi, baráti kapcsolatokra.
A megyei központnál dolgozó szakemberek nemcsak a diákoknak, hanem a szülőknek is szerveznek találkozókat, hiszen fontosnak tartják, hogy a felnőttek idejében észrevegyék, ha gyerekükkel gond van, és tudják, hogy kihez fordulhatnak segítségért. Ugyanakkor a tanároknak is tartanak felkészítőket, ismertetve velük a drogfogyasztás veszélyeit, a fogyasztók jellemző viselkedését.
A központ kimutatásai szerint Maros megye az országos átlag alatt van a tiltott szerek fogyasztóinak számát illetően. Elsősorban a 15–24 év közötti fiatalok fogyasztanak drogokat, legtöbben vadkendert és úgynevezett etnobotanikus szereket.
A megyei központ, ahova segítségért, tanácsért lehet fordulni Marosvásárhelyen a Kárpátok sétánya 17. szám alatt van, telefonszám: 0265-210.230, e-mail: cpeca.mures@ana.gov.ro.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!