Két tűzeset tizenkét óra alatt

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Nem egészen 12 óra leforgása alatt két Maros megyei vidéki településen is tűz volt.

Bakó Zoltán

2014. február 12., 12:282014. február 12., 12:28

2014. február 12., 12:542014. február 12., 12:54

Kedden délután, öt óra tájban bejelentés érkezett a megyei tűzoltósághoz, hogy Désfalván ég a száraz növényzet, a Botos erdő közelében. A szóban forgó erdő a falutól délkeletre húzódó dombvonulaton több hektárra terjed ki. A központi ügyelet értesítette a falutól mintegy tíz kilométerre levő Dicsőszentmárton tűzoltó-alakulatát, akik egy esetkocsival siettek a helyszínre, és megkezdték az oltást. Miután az erdő felől elszigetelték a lángokat, sikerült eloltaniuk az égő száraz növényzetet, így jelentős kártól és veszélytől óvták meg az erdőt.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a száraz növényzet lángra lobbanását, csak sejtik, hogy valaki szándékosan próbálta így letakarítani a termőterületét a száraz növényi maradványoktól. A tűzoltóság szóvivője, Gagyi Mihai alhadnagy arról tájékoztatott, hogy másfél hektáros területen égett le a növényzet.

Szerdán, fél egy előtt öt perccel is tűzesetet jeleztek a megyében – tájékoztatott a szóvivő. A 112-es sürgősségi telefonszámon érkezett a bejelentés a központi ügyelethez, hogy a Görgényoroszfaluhoz tartozó Görgénysóaknán kigyulladt egy istálló. Az esethez a szászrégeni hivatásos tűzoltó-alakulatot riasztották, innen két esetkocsi és egy rohammentő érkezett a helyszínre. Időközben a riasztás következtében a görgényszentimrei önkéntes tűzoltó-alakulat is kivonult helyszínre, akik szintén  segítettek az oltásban. Kiérkezésükkor már az egész istálló lángokban állt. Az oltást az is nehezítette, hogy az istállóban nagy mennyiségű gyúlékony anyagot tároltak. Mindezek ellenére a tüzet sikerült eloltani, ám az istálló 60 négyzetméteren égett le, továbbá a lángok martalékává vált két tonnányi széna is. A tűzoltók első vizsgálata alapján a tüzet égő cigaretta okozhatta.

Egyik esetben sem történt személyi sérülés, a görgénysóaknai tűznél viszont jelentős a keletkezett anyagi kár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés