
Fotó: Boda L. Gergely
Végső szakaszába érkezett a hét végén, október 11-én rendezendő marosvásárhelyi előválasztás. A szervezők ismételten felhívják a szavazni készülők figyelmét, hogy csak előzetes regisztrálás következtében élhetnek demokratikus jogukkal.
2015. október 04., 19:252015. október 04., 19:25
Regisztrálni október 8-ig, csütörtökig a www.elovalasztas.ro honlapon, a három magyar párt székhelyén, a történelmi egyházaknál, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) irodájában vagy a házról házra járó önkénteseknél lehet. A választói névjegyzékbe feliratkozott személyeknek nem kell attól tartaniuk, hogy valaki kiszolgáltatja, vagy egyéb célra használja személyes adataikat – biztosítanak a szervezők.
Az illetékesek ígérik, hogy a személyes adatok feldolgozására és szabad használatára vonatkozó 2001/677-es törvény értelmében járnak el. Az urnák elé csak a marosvásárhelyi lakhellyel rendelkező, 18. életévüket betöltött, és előzőleg regisztrált személyek járulhatnak. A magyar történelmi egyházak segítségével az előválasztást szervező három párt igyekezett a város minden részébe egy-egy körzetet berendezni. A hétvégéig tizenkét körzet létezéséről lehetett tudni, azonban a szervezők azon dolgoztak, hogy legalább még kettőt-hármat tudjanak létesíteni. A szavazni vágyók és jogosultak nem csak a jelöltek, hanem a történelmi magyar egyházak által felajánlott helyiségek közül is választhatnak. A voksolás helyszíne nincs lakhelyhez kötve, viszont a számítógépes rendszerrel könnyen kiszűrhetők az esetleges „duplázók”.
Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha olyanok, akik elmulasztottak október 8-ig regisztrálni, mégis beállítanak a szavazási körzetekbe, az RMDSZ megyei ügyvezetője, Kovács Levente leszögezte, hogy „játék közben” senkinek a kedvéért nem változtathatnak a szabályokon. „Aki valóban részt szeretne venni az előválasztáson, annak a tavasztól mostanáig szinte egy fél év állt rendelkezésére, hogy regisztráljon. Ha még nem tette meg, csütörtökig megteheti, de utána semmi szín alatt” – fejtette ki az RMDSZ ügyvezető elnöke. A szervezők összesítése szerint az elmúlt hét végéig a hatezret már jócskán meghaladta az előválasztásra regisztráló szavazók száma, de remélik, csütörtökig még többen döntenek a regisztráció mellett. Remélik továbbá, hogy nem lesz rendbontás. Marosvásárhelyen újdonságszámba megy regisztrációs procedúra, ráadásul a 2000 tavasza óta a politikum egyszer sem vonta be a lakosságot urnás előválasztásokba.
A versengés és az ilyenkor elkerülhetetlen súrlódások ellenére is a három magyar párt vezetője – Brassai Zsombor (RMDSZ), Biró Zsolt (MPP) és Jakab István (EMNP) – bízik abban, hogy mind a jelöltek, mind támogatóik, mind a város magyar közössége méltósággal, higgadtsággal, a nemes ügy iránti tisztelettel és józansággal áll hozzá az eseményekhez. Ugyanakkor már most elhatárolódnak minden botránykeltéstől. „Közös érdekünk, hogy vigyázzunk az összefogás épségére, Marosvásárhely esélyére. Mi mindenekelőtt a marosvásárhelyi magyarság jövőjét tartjuk szem előtt, személyes ambícióinkat e célnak rendeljük alá” – írják közösen kiadott közleményükben.
A három alakulat külön-külön is arra biztatja tagságát és szimpatizánsait, hogy minél nagyobb számban járuljanak az urnák elé. Mint ismeretes, Soós Zoltán és Portik Vilmos személyében mindössze az RMDSZ-nek és a néppártnak van jelöltje az előválasztáson; a harmadik versenyzőt, Barabás Miklóst a Civil Elkötelezettség Mozgalom támogatja.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!