Fotó: Boda L. Gergely
Továbbra is zárva tart Marosvásárhelyen a Jazz & Blues klub. Tulajdonosa elmondta: szeretnék időben rendezni az engedélyezési kérdéseket.
2015. november 12., 14:232015. november 12., 14:23
Sajtótájékoztatón ismertette a Jazz & Blues klub helyzetét Demeter József, a szórakozóhely tulajdonosa, aki elmondta, ameddig nem rendelkeznek a műemlékvédelmi hivatal engedélyével, addig a polgármesteri hivatal sem adhat működési engedélyt, ami után a rendőrségi engedély következik. Ideiglenes engedélyük van, az január 10-én jár le, a feltételek adottak tűzvédelmi szempontból is, ám szeretnék idejében véglegesíteni a hivatalos iratokat, amelyek a működésüket szabályozzák.
Ahhoz, hogy a meghirdetett rendezvények, koncertek, fellépések, partik ne maradjanak el, a klub működtetői megpróbálnak más helyiségeket találni Marosvásárhelyen – számolt be Demeter József. A legnagyobb várható rendezvény a november 13–14-ére, péntek-szombatra meghirdetett Freedom Blues Festival, ahová négy blues együttest hívtak meg, román és magyar formációkat Bukarestből, Budapestről, Kolozsvárról és Szatmárnémetiből. Mivel a rendezvényt nem tudják a Jazz & Blues klubban tartani, sikerült együttműködést kötni az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházzal, így ezt annak nagyterme fogadja be.
A szerdai sajtótájékoztatón egy ifjúsági központ létesítéséről is beszámoltak. Vajda György újságíró, az Artecotur Egyesület és az általa működtetett diákszínjátszó csoport vezetője és Demeter József a Partitúra Kulturális Egyesület vezetőjeként ismertette a tervet, amely szerint az ifjúsági klub kiemelt helyszíne a Bunker nevű pincehelyiség lesz, ahol a technobulik mellett működne a színtársulat színháza. Ezen kívül olyan művészeti megnyilvánulásoknak is helyet adnának, mint kevésbé ismert képzőművészeti műfajok, médiaművészet, installációk, videóinstallációk vagy a konceptuális vizuális művészet.
Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
szóljon hozzá!