Védetté nyilvánítanák Vár sétányt

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

A Civil szervezetek vására idei rendezvénysorozatának volt része a kedd esti kerekasztal-beszélgetés, amelyet a Rhododendron Környezetvédő Egyesület szervezett a fák, a zöldövezetek témájában.

Antal Erika

2015. május 20., 17:182015. május 20., 17:18

A téma aktualitását bizonyítja a Vár sétányon történt múlt heti fakivágás, illetve a polgármester folyamatos szembenállása a zöldövezetekért aggódó civilekkel, illetve a rendszeresen elhangzó kijelentései, miszerint a Vár sétány fái veszélyesek a gyalogosokra, a padon ülőkre, a parkoló gépkocsikra. A Bolyai Klubban tartott eseményen jelen volt többek közt Soós Zoltán, a helyi önkormányzat képviselője, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Peti András alpolgármester, Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ elnöke, Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke, a városháza fakivágásokról döntő bizottságának civil tagjai: Szilágyi Zoltán kertészmérnök és Szakács László, a Rhododendron elnöke.

A jelenlevők elsősorban arról vitáztak, hogy szükséges-e közvetlen a várfalak mellett autóbusz-leállósávot létesíteni, esetleg lehetne azt valahol máshol, ahonnan öt percnyi sétával is megközelíthető lenne a turisztikai látványosság. Többen is beszámoltak a marosvásárhelyi lakótelepekben végzett szakszerűtlen fametszésekről, arról, hogy nagyon sokan a lakosok közül nem szeretnének úgymond erdőben élni, úgy tudják, hogy „a fák ártalmasak az emberi szervezetre, elvonják a levegőt, a napfényt, megbetegítik az embereket”. Szóvá tették, hogy a tiltakozásoknak nincs meg a kellő súlyuk, nem eléggé hatékonyak azok a civilek, akik aggódnak a zöldért.

Soós Zoltán a tanács munkáját úgy jellemezte, hogy tízen állnak szemben 800 emberrel, vagyis a tíz magyar tanácsosnak a városháza 800 alkalmazottával kell megküzdenie. „Mindig az események mögött kullogunk” – fogalmazott a tanácsos, hozzátéve, hogy „amíg nincs a kezünkben a végrehajtás, addig szélmalomharcot folytatunk”. Ugyanis hiába a tanácsi határozat, ha azt nem tartja tiszteletben a városháza”. Az is gondot okoz, hogy sokan nem értik, miért a „felhajtás” egy-egy kivágott fa, vagy elcsúfított lombkorona miatt. Akit érdekelne Marosvásárhely zöldövezete, az nem fejti ki véleményét ott, ahol erre teret biztosítanak: közmeghallgatásokon, kerekasztal-beszélgetéseken, nyilvános vitákon egyre kevesebben vesznek részt, viszont ott vannak a polgármester emberei, akik közül a legtöbben egyetlen egy fát sem szeretnének megőrizni Vásárhelyen. A hosszan elnyúló beszélgetés végén az az elhatározás született, hogy a civil szervezetek összehangolják tevékenységeiket és aláírásgyűjtésbe kezdenek, mozgósítják a lakosságot annak érdekében, hogy védett területté nyilvánítsák a Vár sétányt, illetve megpróbálják elérni, hogy a fakivágási bizottságba több szakember kerüljön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés