
Fotó: Boda L. Gergely
Egy használaton kívüli telefonfülkére és egy hasonló újságosbódéra hívta fel az újságírók figyelmét hétfőn reggel Vass Levente, aki a marosvásárhelyi Bolyai téren tartott rögtönzött sajtótájékoztatót.
2015. március 16., 17:152015. március 16., 17:15
2015. március 16., 17:162015. március 16., 17:16
Az idelátogató turistának a szemét és gondozatlanság tűnik fel elsőként, ha a főtér irányából, a Bolyai utcán felfele halad, és nem az ódon épületek vagy a két matematikus szobra, amelyet amúgy is eltakar az üres, piszkos, használatlan újságosbódé. Az unitárius templom is takarásban, ahogy részben a Teleki Téka is – mutatta a látványt a sajtónak és az érdeklődő járókelőknek az RMDSZ városi szervezetében a belső ellenzékiséget képviselő Vass Levente, aki egy-egy fényképet adott az újságíróknak és az ott elhaladó járókelőknek is. A felvételeket másfél évvel ezelőtt, 2013 nyarán készítették, fél évvel az ominózus februári gyűlést követően, amikor a szervezeti megújításkor, a megyei és városi elnökválasztáskor a belső ellenzék csoportja másik helyszínen gyűlt össze. A fotók illusztrálták részben azt, hogy a téren a városkép azóta sem változott, részben azt, számítógépes beavatkozással, hogy ha az újságosbódét eltávolítanák, megnyílna a tér és más perspektívát biztosítanak a Bolyai utcán felfele haladóknak.
Hétfő délelőtt egy magyarul megfogalmazott kérvényt is benyújtott Vass Levente a városházára, amelyben felhívja a polgármester figyelmét a sajtónak is bemutatott állapotokra, és arra kéri, tegye meg a megfelelő lépéseket a probléma megoldása érdekében.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!