Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi magyar polgármester- és tanácsosjelöltek kampányát szándékozik erősíteni közösségi oldalán tett bejelentésével Vass Levente – fejtette ki szerkesztőségünknek az orvos-politikus. Ősszel megpályázna egy parlamenti képviselői helyet.
2016. május 19., 14:352016. május 19., 14:35
Eredeti módot talált politikai ambícióinak kikürtölésére Vass Levente, az RMDSZ nemrég választmányi elnöki tisztségébe került orvos-politikusa. A sokáig belső ellenzékiként mellőzött vagy éppenséggel gáncsolt Vass a Facebook-oldalán jelentette be döntését, miszerint az ősztől a parlament alsóházába készül. Az utóbbi hónapokban politikailag megerősödött Vass Levente rendkívül magabiztosnak mutatkozik. „Úgy döntöttem, indulok Maros megyei RMDSZ-es képviselőként” – írja már az első mondatban, azt sugallva, hogy a szövetség Maros megyei szervezete már leosztotta a kártyákat.
Néhány sorral odébb Vass meg is magyarázza kemény belépőjét. „Közösségi ember vagyok, de azt is tudom, hogy soha nem volt annyira hálátlan dolog parlamenti képviselőnek lenni Romániában mint mostanában. Mégis a velem együtt gondolkodók megerősítettek abban, hogy vagy a mi változtatni akarásunk lép be az országos politikába, vagy a jelenlegi politika lép belénk” – olvasható a Facebook-bejegyzésben.
Brassai Zsombor megyei elnök szerint bejelentésével Vass Levente egy lavinát fog elindítani, a jelöltek és önjelöltek egymás után fognak az elkövetkezendő hetekben, hónapokban jelentkezni. „Nincs is ezzel semmi gond, bárki bejelentheti az indulási szándékát. Csakhogy egyelőre nem ismerjük a jelölési procedúrát, és abban sem lehetünk biztosak, hogy az őszig így marad-e a választási törvény vagy módosul” – fejtette ki az RMDSZ Maros megyei vezetője.
Vass Levente nem az egyetlen újonc, aki a parlamentbe kívánkozik. Ha betartják szavukat és az előzetes bejelentéseiknek megfelelően tényleg visszavonulnak a nagypolitikából, Markó Béla, Kelemen Atilla, Borbély László és Kerekes Károly helye kiadó marad.
A miért éppen most kérdésünkre Vass Levente elmondta, hogy bejelentésével erősíteni szándékozik a magyar polgármesterjelölt és a tanácsosok kampányát. „Marosvásárhelyen világosan el kell mondanunk, hogy mit szeretnénk, milyen jövőképet akarunk nyújtani” – nyilatkozta. Felvetésünkre, hogy pozícióját rontja-e az RMDSZ-ben folytatott belharca, annyit mondott, hogy még nem fontolgatta az esélyeit. Annyit viszont hozzátett, hogy a város magyarságának körében a változásra való igény szele fújdogál, ami már most, az új RMDSZ-es tanácsosi lista összeállításában is jól érződik.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!