
Fotó: Boda L. Gergely
Csaknem másfél hektárral nagyobb lesz a marosvásárhelyi remeteszegi temető, miután a helyi önkormányzat elfogadta, hogy társul a telekkel rendelkező református egyházzal. A bővítésről a legutóbbi ülésükön döntöttek az önkormányzati képviselők.
2016. március 01., 18:042016. március 01., 18:04
A marosvásárhelyi városháza közterület-rendezési igazgatóságának vezetője, Mircea Moldovan elmondta, hogy az együttműködés a református egyházzal a remeteszegi temető bővítése érdekében nem újkeletű, hiszen már tavaly is voltak ez irányú egyeztetések. Mint kifejtette, alapvetően nincs sírhelyhiány, hiszen minden temetőben vannak még szabad helyek, ráadásul vannak olyanok, amelyek hozzátartozók hiányában visszakerülnek a gondnoksághoz.
„Nem szeretnék számokról beszélni, mert akkor kérésözönnel jönnek hozzánk, hogy előre megválthassák a sírhelyeket. Holott erre nincs lehetőség, vagyis akkor utalunk ki helyet, ha valaki elhunyt, s nincs még a családnak erre a célra alkalmas helye. Elmondhatom, hogy a központi temetőben is száznál több helyet tudunk kijelölni, s az új kórház mögötti, illetve a Tudor lakótelepi temetőben is vannak még helyek. Mindezek mellett örvendünk, hogy sikerült egyezségre jutni a református egyházzal a remeteszegi bővítést illetően” – mondta az igazgató.
Az elfogadott határozat szerint a református egyház 14 046 négyzetméternyi területtel lép be a társulásba, amelyből 955 négyzetmétert átad a városnak útépítés céljából, a többit pedig a megkötendő szerződés alapján közösen használják. Megtudtuk, hogy a református egyháznak nem volt ott temetője, hanem csak egy szabad földterülete, s ezt alakítják majd temetkezési hellyé a várossal való együttműködés részeként.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!