Marosvásárhelyi család használhatja elsőként azt a vándorbölcsőt, mely nemrég érkezett Magyarországról Erdélybe. Cél, hogy a bölcső minél több helyre eljusson, minél több gyerek szülessen.
2016. február 29., 15:242016. február 29., 15:24
A marosvásárhelyi Vártemplomban láthatták vasárnap az istentiszteletre érkezők azt a vándorbölcsőt, melyet Magyarországról hoztak el szombaton Erdélybe. A 2009-ben Kopp Mária által alapított Három Királyfi Három Királylány Mozgalom gyermekszülésre buzdító felhívását olvasva Czotter András asztalosmesternek eszébe jutott saját bölcsője, amelyet édesapja készített vörösfenyőből. Az emlékezést tett követte. A Gyálban élő és dolgozó asztalosmester megtervezte, majd erős tölgyfából elkészítette azt az új „aranyos kis zömök, tömzsi bölcsőt”, amelyet nyomban felajánlott a mozgalomhoz kötődő családoknak. Vándoroljon csak az országban, hirdesse az új élet tiszteletét, adjon nyugalmat az aranyos kis zömök, tömzsi gyermekeknek, szeretetet, örömöt a családoknak. Az a bizonyos bölcső s társai azóta is vándorolnak egyik családtól a másikig.
2015-ben Magyarország határain túlra is kiterjesztették a vándorbölcső-adományozást, így érkezett szombaton az első bölcső Marosvásárhelyre. Czotter András lapunknak elmondta, „szerettem volna egy régi hagyományt feleleveníteni, ezért készítettem néhány talpas bölcsőt, melyeket vándorbölcsőként indítottunk útra. Pár év után tavaly ismét útjára indítottunk néhány bölcsőt Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben és Kárpátalján. Sőt, a Nyugatra költözött fiatal magyar családok számára is szeretnénk készíteni párat. Ezeket a bölcsőket már el szeretnénk engedni, sorsukra bízni, útjukat nem követjük. Szeretnénk a magyar családokra bízni a bölcsők jövőjét: ők vigyázzanak rá, ők adják tovább egymásnak, ők kövessék a sorsát. A nagy szavakat nem szeretjük, a pátoszt meg pláne, de egy kicsit felelősnek érezzük magunkat mindazokért az ügyekért, amelyeket egy vándorbölcső érinthet. Adni szeretnénk valamit, csendben, és reméljük a jót.” A második gyerekét váró Czotter András Henter György vártemplomi lelkésznek adta át a bölcsőt.
A bölcső egyelőre a Vártemplomban van, hamarosan kiderül, kihez kerül elsőként, s ígérjük, hogy nyomon követjük vándorlását.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
szóljon hozzá!